brusszel


Doboz kellene a Mikulásgyárnak

Figyelő Online
2012.11.03  17:23   
mail
nyomtatás
Nincs elég doboz és zsák a Mikulásgyárban, amelyekbe az ajándékokat tudnák csomagolni az idén nyolcadik alkalommal megnyíló jótékonysági akció önkéntesei - közölte a szervezet.
Zsolnai Endre, a december 6-án megnyíló karitatív esemény fő szervezője szerint 10-15 ezer dobozra volna szükség, amelyekben az adományokat viszik majd el a rászorulóknak.A Mikulásgyár idén is számít az önkéntesek munkájára.

Tavaly 1 100-an vettek részt az ország legnagyobb téli karitatív akciójában, de idén ennek kétszeresét is foglalkoztatni tudnák. A Mikulásgyár 2011-ben félmilliárd forintot is meghaladó értékben gyűjtött adományt, és ezzel 257 ezer rászorulónak segített Magyarországon. Idén 300 ezer mélyszegénységben, illetve nagycsaládban élő gyermek karácsonyát szeretnék szebbé tenni.

A szervezők felhívást intéztek azokhoz a vállalatokhoz, amelyek azt tervezik, hogy 2012 végén csapatépítő tréningekre viszik dolgozóikat; azt javasolták, vegyenek részt a Mikulásgyár tevékenységében, az ajándékok csomagolásában, szerintük ez a fajta jótékonysági munka az adott cég előnyére válhat.

A Mikulásgyár továbbá szeretné a vállalatokat a korábbinál nagyobb arányban bevonni a munkába, mert az elmúlt évben az adományok 96-97 százalékát magánszemélyektől kapták.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.