brusszel


Csalódottak a horvátok a Gazprom miatt

Figyelő Online
2012.11.04  13:58   
mail
nyomtatás
A jelenlegi és a volt horvát köztársasági elnök is politikai kudarcként, gazdasági veszteségként értékelte a helyi médiában, hogy a Déli Áramlat gázvezeték elkerüli Horvátországot.
Ivo Josipovic köztársasági elnök szerint Horvátország hosszú évek óta tervszerűtlen politikát folytat, és hibás álláspontra helyezkedett egyes orosz befektetőkkel szemben, aminek az árát most fizeti meg. A horvát államfő a hétvégén Zágrábban egy fórum szünetében nyilatkozott a sajtónak annak kapcsán, hogy Alexander Medvegyev az orosz Gazprom és Baji Csaba a Magyar Villamos Művek képviseletében szerdán Budapesten bejelentette, hogy megállapodtak a Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről.

Stipe Mesic, Horvátország korábbi köztársasági elnöke, aki mindvégig a Déli Áramlat mellett kardoskodott, szintén csalódottan kommentálta a megállapodást: "Annak idején, amikor Putyinnal a Déli Áramlatról tárgyaltunk, teljesen természetes volt, hogy Horvátországon át az Adria kőolajvezeték korridorján halad.

A kormány azonban ellenezte, és most már kétlem, hogy bármit lehetne tenni. Sokat veszítünk" - idézi a Jutarnji list vasárnapi száma a volt államfőt.Horvát szakemberek hasonlóképpen nagy gazdasági veszteségként értékelik a helyzetet. "Több száz millió dollárt hozna Horvátországnak, ha Magyarország helyett Horvátországon át haladna a Déli Áramlat fő vezetéke" - mondta a horvát közszolgálati rádió (HR) vasárnap reggeli krónikájában Jasminko Umicevic energetikai tanácsadó, az INA horvát kőolajvállalat egykori vezérigazgató-helyettese, aki úgy véli, hogy ezáltal csökken az ország energiabiztonsága is.Vannak azonban olyanok vélemények, amelyek szerint Horvátországban eltúlozzák a Déli Áramlat gazdasági és energetikai jelentőségét. "Horvátország számára a Déli Áramlatnál sokkal fontosabb, hogy időben megépítse a cseppfolyós földgázt fogadó LNG-terminált, amely megteremti a lehetőségét, hogy a világon bárhol megvásárolható gázt Európa bármelyik részébe szállíthassa" - nyilatkozta a rádiónak Miljenko Sunic, a szakmai gázegyesület elnöke. Úgy véli, Horvátország a saját LNG-állomással is megkeresheti a szóban forgó több százmillió dollárt évente. A Plinacro horvát gázvállalat arra hivatkozva, hogy nem kapott hivatalos értesítést a Gazprom végső döntéséről a Déli Áramlat irányvonalát illetően, nem kommentálta a magyarországi szakasz megépítéséről szóló bejelentést.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.