brusszel


Busztender - "Okos szabó előbb mér, aztán vág"

Figyelő Online
2012.11.04  16:23   
mail
nyomtatás
A BKV igazgatósági elnöke szerint súlyos kockázatokkal járnak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) busztenderei, s amíg nem rendeződnek a finanszírozási kérdések, nem támogat semmilyen kiszervezést.
Várszegi Gyula vasárnap azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy miután továbbra sem biztosított a BKV finanszírozása, minden egyes tender "nagyobb szeletet vág ki az egész tortából", vagyis egyre rosszabb helyzetbe hozza a társaságot. Rámutatott, hogy a kormány még nem döntött a BKV támogatásáról, így nem tudni, van-e fedezete a külsős szolgáltatói buszok működtetésének. Ha a mostani kondíciók maradnak, akkor nincs - jelentette ki -, illetve csak olyan módon, hogy a BKV-tól veszik el.

A BKV igazgatósági elnöke úgy vélte: a 150 busz kiszervezéséről szóló első tender arra volt jó, hogy tisztázódott, ez a koncesszió többe kerül, mint a BKV költségszintje. Úgy vélte: ha a kormány vállalja a többletet, akkor más a helyzet, de akkor is van jobb megoldás. "Okos szabó előbb mér, aztán vág" – fogalmazott Várszegi Gyula, megjegyezve, hogy ez most éppen fordítva történik, ami a BKV szempontjából egyáltalán nem helyes, a fővárosnak pedig óriási kockázat a fedezet nélküli költekezés. Szólt arról is: akkor lenne korrekt a tenderkiírás, ha a BKV is el tudna indulni rajta, de a gazdasági kondíciói ezt nem teszik lehetővé. Az igazgatósági elnök kitért arra is, hogy a BKV és a főváros megegyezett a bankokkal az adósságállomány átütemezéséről. Ennek az egyik feltétele – folytatta – miszerint egy nagyobb kiszervezés vagy a BKV hitelképességét érintő intézkedés esetén a bankokkal előzetesen egyeztetni kell.

Várszegi Gyula leszögezte: a kérdést nem műszaki, hanem pénzügyi-gazdasági kérdésnek tartja, s amíg ezek a kérdések nem rendeződnek, nem támogatja a kiszervezést. A BKK és a BKV busztenderének célja, hogy egyes járatokat alvállalkozói üzemeltetésbe adjanak. Az első busztenderen október közepén hirdettek eredményt, a pályázatot a VT-Transman Kft. nyerte. A társaság 150 darab Mercedes Citaro busza jövő júliusig érkezhet meg Budapestre. A BKV előzőleg a finanszírozási kérdések miatt a Fővárosi Közgyűléstől várt döntést arra vonatkozóan, hogy hirdethetnek-e eredményt; a testület azonban rendkívüli ülésén ezt a központ és a BKV igazgatóságaira bízta.

A Magyar Nemzet pénteki cikkében a buszkiszervezés leállításának lehetőségéről írt, meg nem nevezett városházi forrásokra hivatkozva. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes és Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport vezetője azonban jelezte: a fővárosi Fidesz-KDNP frakciója és maga a közgyűlés is egyértelmű döntést hozott az új autóbusz-üzemeltetési modellről, és nem látják okát a döntés megváltoztatásának. Erre reagálva Tarlós István főpolgármester azt közölte: semmilyen felelősséget nem vállal a BKV jövő évi működési biztonságáért, amennyiben újabb busztendert írnak ki a társaság finanszírozásról szóló kormánydöntés előtt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.