brusszel


Másfélszer több táblagépet adtak el

Figyelő Online
2012.11.05  10:58   
mail
nyomtatás
Az idei harmadik negyedévben a tavalyinak közel másfélszeresét, 27,8 millió táblaszámítógépet értékesítettek a világpiacon az International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat felmérése szerint.
A táblagéppiaci forgalom a harmadik negyedévben 6,7 százalékkal nőtt a második negyedévihez képest és 49,5 százalékkal a 2011 harmadik negyedévihez viszonyítva. Az Android operációs rendszerrel működő táblaszámítógépek értékesítése a piacvezető Apple kárára emelkedett, elsősorban a Samsung és az Amazon eladásai növekedésének köszönhetően. Az Apple a harmadik negyedévben 14,0 millió táblaszámítógépet értékesített, ami 50,4 százalékos piaci részesedést jelentett, szemben a 2011 harmadik negyedévi 11,1 milliós eladással, ami akkor 59,7 százalékos részesedésnek felelt meg.

A Samsung ezzel szemben piaci részesedését 18,4 százalékra növelte a tavalyi harmadik negyedévi 6,5 százalékról azáltal, hogy az idén 5,1 millió táblagépet adott el a tavalyi 1,2 millió után. Az Amazon az idén a harmadik negyedévben 2,5 millió táblagépet adott el, ezzel 9 százalékos részesedést ért el. Az Amazon esetében nem állnak rendelkezésre 2011-es értékesítési adatok, mert saját táblagépével csak nemrégiben jelent meg a piacon. Miközben az Apple az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 26,1 százalékkal növelte táblagépeladásait, a Samsung 325 százalékkal, az Asus 242,9 százalékkal, a Lenovo pedig 100 százalékkal. A többi táblagépgyártó eladásai 38,9 százalékkal csökkentek.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.