brusszel


Budapesten nyitott központot a Hikari

Figyelő Online
2012.11.05  12:23   
mail
nyomtatás
Budapesten nyitott európai kereskedelmi és oktatási központot hétfőn az ipari varrógépeket gyártó kínai Hikari Ltd. és a Hikari-Beo Europe Kft.
A Hikari Kína vezető innovatív iparivarrógép-gyára, a sanghaji egyetemmel közösen fejleszti a berendezések számítógép-vezérlését és hatékonyságnövelő automatikáit - mondta a megnyitón Beofsics György, a Hikari-Beo ügyvezető igazgatója. A tervek szerint minden, a Hikari márkával kapcsolatos európai tevékenységet Budapestről irányítanak majd. A vevők teljes körű kiszolgálását a budapesti raktárbázis végzi, valamint az európai marketing- és oktatási tevékenység is magyarországi központtal működik majd. Először fordul elő, hogy varrógépgyártó cég európai központi képviseletét nem Nyugat-Európában, hanem Magyarországon nyitja meg. A döntés logikus, mert a ruhaipar Kelet-Európában koncentrálódik, így Budapestről logisztikailag jól kiszolgálható a térség - mondta az ügyvezető igazgató.

Hozzátette: a legfejlettebb technológia lehetővé teszi az európai, illetve a hazai varrodák számára, hogy versenyképesek maradjanak. A Hikari tavaly mintegy 250 ezer ipari varrógépet gyártott. A márka ázsiai bevezetése már megtörtént, az európai most indul Budapestről, 2014-ben pedig Miamiban nyílik majd az amerikai kontinenst kiszolgáló kirendeltség. A megnyitón László Tamás, a XV. kerület polgármestere hangsúlyozta: a városrészben kiemelt a kínai jelenlét, ezt erősíti az új központ is. A polgármester szerint Magyarország hídszerepet játszhat Kína és Európa között, a magyar vállalkozások pedig szaktudásukkal és szolgáltatásaikkal tudnak hozzáadott értéket adni a kínai cégek alaptevékenységéhez. A budapesti központban jelenleg nyolcan dolgoznak. A Hikari-Beo a tervek szerint jövőre legkevesebb ezer, a következő évben pedig kétezer ipari varrógépet értékesít majd - mondta Beofsics György.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200