brusszel


Kicsit emelkedett a BÉT forgalma októberben

Figyelő Online
2012.11.05  14:50   
mail
nyomtatás
Októberben enyhén emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma az előző hónaphoz képest, a kétszeres árfolyamértéken számított 429 milliárd forintos adásvétel 7,5 százalékkal haladta meg a szeptemberit.
A BÉT honlapján hétfőn közölt, a brókercégek jelentésein alapuló összesítés szerint az év első tíz hónapjában 4094 milliárd forint volt tőzsde részvényforgalma, a tavalyi év azonos időszakánál 36,8 százalékkal alacsonyabb. Októberben a teljes azonnali piaci forgalom - amely a részvényeken kívül a befektetési és kárpótlási jegyek, a certifikátok, a vállalati kötvények és a jelzáloglevelek adásvételét is magában foglalja - 440 milliárd forint volt, 7,6 százalékkal magasabb az előző havinál.

A tőzsde részvényindexe, a BUX októberben 632 ponttal emelkedett, a hónap utolsó kereskedési napján 19 220,49 ponton zárt. A brókercégek forgalmi listáján októberben ugyanaz a három szereplő állt az élen, mint szeptemberben. A listát az Erste Befektetési Zrt. vezeti 68,6 milliárd forintos forgalommal, második a Concorde Értékpapír Zrt. 58,7 milliárdos adásvétellel, a harmadik helyen pedig az Equilor Befektetési Zrt. áll, amely 43,7 milliárd forint értékben forgalmazott részvényeket. Negyedik lett az UniCredit Bank Hungary, forgalma 42,9 milliárd forintot ért el, ötödik helyen pedig a KBC Securities végzett 38,8 milliárd forintos forgalommal.

A származékos piacon a részvények határidős forgalma kismértékben erősödött, míg a devizákra és a BUX határidős lejárataira kevesebb üzlet született, mint az előző hónapban. A határidős részvényforgalom 99,4 milliárd forintot ért el a szeptemberi 90,5 milliárd után. A devizák határidős lejárataira 217,3 milliárd forint értékben születtek üzletek októberben az előző havi 222,6 milliárd forint után. A határidős BUX forgalom 18,3 milliárd forintra csökkent a szeptemberi 23,6 milliárdról. Az áruszekcióban a szeptemberi 11,87 milliárd forint után októberben 10,5 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200