brusszel


Stratégiai partnerségre törekszünk Kuvaittal

Figyelő Online
2012.11.05  16:05   
mail
nyomtatás
A magyar kormány stratégiai partnerséget szeretne kiépíteni Kuvaittal - nyilatkozta a közel-keleti országban tárgyaló Szijjártó Péter hétfőn telefonon az MTI-nek.
A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kuvaitvárosi megbeszélései során találkozott mások mellett az ország pénzügyi államtitkárával, Khalifa M. Hamadával, akivel megállapodtak, hogy jövő márciusban megtartja alakuló ülését Budapesten a kuvaiti-magyar gazdasági vegyes bizottság.Ennek nagy jelentősége van Magyarország szempontjából, hiszen a keleti nyitás politikája során az eddiginél jóval szorosabb együttműködésre törekszik a magyar kabinet az arab világgal, és ezen belül Kuvait az egyik olyan ország, amellyel "stratégiai partnerséget szeretnénk felépíteni" - mondta Szijjártó Péter, aki a kuvaiti pénzügyi államtitkár mellett tárgyalt az ország befektetési hatóságának vezérigazgatójával, a Külügyminisztérium államtitkárával, valamint a Tervezésért és Fejlesztésért Felelős Legfelsőbb Tanács főtitkárával.A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára elmondta: abban állapodtak meg a pénzügyi államtitkárral, hogy a kuvaiti-magyar gazdasági vegyes bizottság ülésének napirendjére felveszik a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari együttműködés témáját, ugyanis Kuvaitban komoly érdeklődés van a magyar baromfi és a baromfi-tenyésztési technológiák, valamint kuvaiti-magyar mezőgazdasági vegyesvállalatok létrehozása iránt.

A magyar élelmiszer-biztonsági előírásokat nagy elismerés övezi a közel-keleti országban, amely ezért is működik szívesen együtt Magyarországgal a mezőgazdaság területén - ismertette.Megállapodás születik majd a vízgazdálkodás, azon belül is a víz- és szennyvízkezelés, valamint az ivóvíztisztítás területén - közölte Szijjártó Péter.Beszámolt továbbá arról, hogy kedden aláírják a kuvaiti innovációs ügynökség és a magyar innovációs hivatal közötti együttműködési dokumentumot, amelynek alapján szoros együttműködés épülhet ki a kutatás-fejlesztésre és innovációra épülő iparágakat érintően.A tárgyalásokon abban is megegyeztek, hogy megvizsgálják magyar cégek bevonásának lehetőségét az ötéves - 125 milliárd dollár értékben 1240 projektet magában foglaló - kuvaiti nemzeti fejlesztési tervbe, Kuvaitban ugyanis a fenntartható fejlődés érdekében erősíteni akarják a nem az olajra épülő gazdasági ágazatokat.

Magyar vállalatoknak a városfejlesztésben és -tervezésben, infrastrukturális és egészségügyi beruházásokban lesznek lehetőségeik - tette hozzá a külügyi és külgazdasági államtitkár, megjegyezve, hogy a kuvaitiak mindemellett egy közös felsőoktatási ösztöndíjprogram elindítását szorgalmazták, és szeretnék hasznosítani a magyar privatizációs tapasztalatokat is.Szijjártó Péter egyúttal átadta a külügyi államtitkárnak Orbán Viktor miniszterelnök meghívását a kuvaiti kormányfő részére.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.