brusszel


Egyre népszerűbb a távhő

Figyelő Online
2012.11.05  16:39   
mail
nyomtatás
Javul a hazai távhőszolgáltatók megítélése, sőt számos új magán- és intézményi fogyasztó is bekapcsolódott a rendszerbe, főként a fővárosban - jelentette ki a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MATÁSZ) elnöke a szövetség kétnapos visegrádi konferenciája kapcsán tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Fekete Csaba elmondta: az idei konferenciára is több külföldi "távhős" szakembert hívtak meg, mert a másutt működtetett modellekről szóló előadások iránymutatóak lehetnek a szakma hazai képviselői számára. Példaként említette: Dániában profit nélkül dolgoznak a távhőszolgáltatók, ugyanakkor Finnországban piaci alapon, minél nagyobb haszonra törekedve működnek ezek a cégek. A hazai gyakorlatról Fekete Csaba azt mondta: a szakma most arra vár, hogy véglegesítsék az elmúlt 2 évben elkészült távhőfejlesztési cselekvési tervet, erről a tervről, valamint a múlt héten megjelent új árszabályozási rendeletről is szó lesz a konferencián.

Az elnök aláhúzta: lakossági árváltozásra továbbra sem kell számítani. Kitért arra is, hogy a szakma szempontjából fontos lenne a hosszú távú kiszámíthatóság, mert nem mindegy, hogy ha például csökkentik a költségeiket, akkor az mérsékli-e a lakossági kiadásokat. A panellakásokban élők panaszaira reagálva - miszerint igen magas a távhőszámla - Fekete Csaba hangsúlyozta: ha a lakások beszabályozása rendben van, akkor éves szinten akár pár százalékkal is olcsóbb lehet a távfűtés az egyéb fűtési módoknál. Ahol például gázkazánt üzemeltetnek, ott a kazán rendszeres felújítására is költeni kell - fűzte hozzá. A hazai távhőszolgáltatóknak nincs miért szégyenkezniük, rendszerük nem elavult, versenyképességük javul, jelenleg 650 ezer lakossági fogyasztót tartanak nyilván - foglalta össze a MATÁSZ elnöke a konferencia első napján elhangzottakat.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.