brusszel


A Magtárház Kft. hitele ügyében tett feljelentést a Kehi

Figyelő Online
2012.11.06  07:28   
mail
nyomtatás
Feljelentést tett hűtlen kezelés és fedezetelvonás gyanújával az adonyi gabonatároló megépítéséhez nyújtott állami hitel miatt ismeretlen tettes ellen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) - írta a Magyar Nemzet.
A lap keddi számában a feljelentést idézve azt írta: a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) 2005-ben és 2007-ben összesen 15,9 milliárd forint hitelt folyósított a Magtárház Kft.-nek az adonyi intervenciós gabonaraktár és logisztikai központ létrehozásához. A Kehi vizsgálata szerint a hitelnyújtáskor és azt követően is több szabálytalanság történt. Például Gráf József, akkori agrárminiszter és Margittai Miklós, az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) akkori elnöke szándéknyilatkozatot adott az épülő raktár bérléséről, amit az MFB-nél elfogadtak, pedig csak érvényes bérleti szerződés mellett nyújthatták volna a hitelt. A lap értesülése szerint a beruházás megvalósult, de a Magtárház Kft. a hitelt törleszteni nem tudja, ezért ellene az MFB felszámolási eljárást kezdeményezett. Azonban a cég vagyona mindössze 5,6 milliárd forint, míg az MFB-vel szembeni hiteltartozása 13,5 milliárd forintot tesz ki. A lap megjegyzi azt is, hogy a Magtárház Kft.-nél dolgozik a volt MVH-vezető két lánya, egyikük a cég gazdasági vezetője.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.