brusszel


Egészségügyi együttműködésről is egyeztetett Kuvaitban Szijjártó Péter

Figyelő Online
2012.11.06  15:05   
mail
nyomtatás
Több egészségügyi együttműködési lehetőségről is egyeztetett keddi kuvaiti tárgyalásai során Szijjártó Péter.
A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában azt mondta: az Ahmad Al-Awadhival, a kuvaiti egészségügyi tárca nemzetközi igazgatójával folytatott megbeszélésen egy onkológiai együttműködés megkezdésében állapodtak meg, amelynek első lépéseként kuvaiti orvosok látogatnak Magyarországra, magyarok pedig a közel-keleti országba.Megegyeztek abban is, hogy a magyar egészségügyi államtitkárság a közeljövőben Kuvaitba utazik, hogy tájékozódjon az ott zajló nagy kórházépítési projektekről, amelyek - a kórház-üzemeltetés és az orvosi eszközök beszállítása mellett - komoly lehetőséget jelenthetnek magyar cégeknek. Az igazgatóval emellett tárgyaltak arról, hogy abból az évi 10-14 ezer kuvaiti betegből, akiket külföldön kezelnek, minél többen Magyarországon kapjanak ellátást, hiszen ez jelentős bevételi forrása lehet a magyar egészségügyi rendszernek.Szijjártó Péter elmondta: kedden a két ország kereskedelmi és iparkamarája is megállapodott, mégpedig abban, hogy együttműködési tárgyalásokat kezdenek a szorosabb vállalatközi kapcsolatok érdekében.

Kuvaiti cégek elsősorban az olaj- és gázipar, infrastruktúrafejlesztés, valamint a mezőgazdaság területén működnének együtt magyar vállalatokkal - tette hozzá.A kuvaitvárosi találkozók során aláírták a magyarországi Nemzeti Innovációs Hivatal és kuvaiti partnere közötti megállapodást is, amellyel a kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkozó cégek együttműködésének alapján teremtették meg - ismertette az államtitkár, közölve, hogy a kuvaitiak kezdeményezték egy közös finanszírozási alap létrehozását, amelyből vállalatok innovációs tevékenységét tudnák finanszírozni. A magyar fél nyitott egy ilyen alap felállítására - mondta.Megjegyezte, hogy a kuvaiti innovációs ügynökség vezetője is érintette az egészségügy témáját, egyértelművé téve, hogy kifejezetten érdeklődnek olyan magyar gyógyszerek iránt, amelyek az Öböl-menti országok térségében hiánycikknek számítanak.

Ezért fel akarják venni a kapcsolatot magyar gyógyszergyárakkal.Szijjártó Péter végül tárgyalt a közberuházásokkal foglalkozó közmunkaügyi minisztériumban is, ahol jelenleg 400 fejlesztést - többek között repülőtér-, út- és kórházépítést - koordinálnak összesen 25 milliárd dollár értékben. A találkozón abban egyeztek meg, hogy egy kuvaiti delegáció érkezik Magyarországra, amely bemutatja ez említett projekteket magyar cégeknek, hogy azok a lehető legnagyobb eséllyel tudjanak a kuvaiti piacra lépni.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.