brusszel


Kilenc veszélyes szeméttelep rekultivációja fejeződik be Békésben

Figyelő Online
2012.11.07  00:53   
mail
nyomtatás
Kilenc veszélyes szeméttelep rekultivációja fejeződik be 2012. december végéig Békés megyében. Kilenc település közös vállalkozása, a Körös-völgyi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a program megvalósítására 1,38 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert - tájékoztatta Dankó Béla, a társulás elnöke az MTI-t kedden.
Dankó Béla elmondta: a beruházás összes költsége 1,38 milliárd forint, az Európai Unió így a projektet 100 százalékos támogatásban részesítette a Környezetés Energia Operatív Program (KEOP) pénzügyi keretéből és a Kohéziós Alap társfinanszírozásával.Az elnök tájékoztatása szerint a régi szeméttelepek rekultivációja összesen kilenc településen történik meg december végéig, ahol összesen 770 ezer tonna egészségre veszélyes kommunális szemetet semmisítenek meg, 28 hektár területen. A projekt a megye lakosságának harminc százalékát érinti, több mint százezer ember számára lesz élhetőbb és értékesebb a lakókörnyezete és az otthona.

A projekt a közép-békési önkormányzatok sikeres területfejlesztési célú összefogásának köszönhető - hangsúlyozta Dankó Béla. Ismertette: a közös társulást Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, Körösladány, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Kétsoprony, Csabacsűd, Szabadkígyós, Kondoros és Szarvas alakította meg.A kivitelezési munkálatok Békéscsabán augusztusban befejeződtek, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Kondoros, Kétsoprony és Szarvas területein november közepén fejeződnek be. December végéig pedig a fennmaradó három településen Szabadkígyóson, Csabacsűdön és Körösladányban is átadják a zöldfelülettel ellátott, veszélyes hulladékoktól mentesített területeket.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.