brusszel


Duplázhat Barack Obama - tarolt a csatatér államok többségében

Figyelő Online
2012.11.07  06:20   frissítve: 2012.11.07 11:50
mail
nyomtatás
Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Egyesült Államok elnökének - közölte helyi idő szerint kedden éjjel a szavazatszámlálási részeredmények alapján egybehangzóan a Fox News, a CNN és a CBS televízió. A csatatér államok többségét megnyerte a jelenlegi elnök.
11:49 - Fölényes győzelem

A legfrissebb részeredmények szerint Barack Obama 303 elektori voksot gyűjtött be a keddi amerikai elnökválasztáson, míg republikánus párti ellenfele, Mitt Romney 206-ot szerzett.

11:46 - Sok ázsiai gyökerű választó szavazott Obamára


A négy évvel korábbi eredményekhez képest jelentősen növelte szavazatainak számát az ázsiai gyökerű választók körében Barack Obama. A fiatal választók közül ugyanakkor kevesebben szavaztak rá, mint 2008-ban.

A The Washington Post szerda hajnali felmérése szerint az ázsiai gyökerű - elsősorban kínai, koreai, vietnami, Fülöp-szigeteki - szavazópolgárok 74 százaléka Obamára adta le voksát. Az újság szerint ugyanez az arány négy éve csak 62 százalékos volt. Az elnök ugyanakkor 6 százalékpontot veszített a 30 év alatti fiatalok körében, akik közül most 60 százalék szavazott rá.Akárcsak 2008-ban az újraválasztott elnök ismét jelentősen több szavazatot szerzett a nők körében. A CNN szerint a nők 55 százaléka Obamára, míg 44 százaléka Romneyra voksolt. Ezzel szemben a férfiak 52 százaléka a republikánus párti jelöltre adta le szavazatát, míg Obamára csak 45 százalék.

11:44 - Elutasították a halálbüntetés eltörlését

Elutasították a halálbüntetés eltörlését Kalifornia lakosai az elnökválasztással egy időben tartott népszavazáson kedden - közölték a hatóságok a szavazólapok csaknem háromnegyedének feldolgozása után.

A szavazók majdnem 54 százaléka voksolt nemmel - tájékoztatott a kaliforniai belügyminisztérium.A halálbüntetés helyett a tényleges életfogytiglan lett volna a legsúlyosabb büntetés. Kaliforniában rövid időre megszüntették a halálbüntetést 1972-ben, amikor az állam legfelsőbb bírósága alkotmányellenesnek minősítette a legsúlyosabb büntetést. Így változtatták Charles Manson pszichopata szektavezér és "családja" büntetését is életfogytiglani elzárásra.

A halálbüntetést azonban két évvel később ismét bevezették. Azóta tizenhárom embert végeztek ki. 2012. április 1-jén 742 halálraítélt várt a kivégzésre a legnépesebb szövetségi államban. Az utolsó kivégzést 2006 januárjában hajtották végre. Az ötven amerikai szövetségi államból tizenhétben törölték el a halálbüntetést. Az elnökválasztással egy időben 172 népszavazást tartottak kedden az Egyesült Államokban.

10:03 - Céltudatosabb Obama jöhet

Céltudatosabban és ihletettebben térek vissza a Fehér Házba - jelentette ki szerdán Chicagóban több ezer támogatója előtt mondott beszédében Barack Obama.

Az elnököt, feleségét, Michelle Obamát és két lányukat, Sashát és Maliát mennydörgő tapssal üdvözölték a jelenlévők. Huszonöt perces gyújtó hangú beszédében az újraválasztott amerikai elnök hangsúlyozta: az amerikai nép "összekapja magát", és győzedelmeskedik a nehéz gazdasági időkben. "A java még hátravan" - tette hozzá.

"Minden nehézség ellenére a legtöbben közülünk osztoznak az Amerika jövőjével kapcsolatos reményekben" - jelentette ki. "Erre kell haladnunk. Előre!" - mondta egyik híres kampányszlogenjét ismételve.

Barack Obama hangsúlyozta: kompromisszumokra van szükség ahhoz, hogy előrevigyék az országot. Kijelentette: találkozni kíván Mitt Romney republikánus párti elnökjelölttel, hogy megvitassák, hogyan tudnak együttműködni. Úgy fogalmazott, lehet, hogy ádázul csatáztak, de csupán azért, mert mindketten mélységesen szeretik az országot. A hivatalban lévő elnök a jelenlegi állás szerint legalább 303 elektori szavazatot nyert el, így biztosan legyőzte republikánus ellenfelét. Floridában továbbra is függőben van az eredmény.

Barack Obama közölte: együtt akar működni mind a Demokrata, mind a Republikánus párt vezetőivel a deficit csökkentésében, az adótörvények és a bevándorlási reformok kidolgozásában. Kijelentette: dolgozni fog azon is, hogy megszabadítsa Amerikát a kőolajfüggőségtől.

9:41 - Házasodhatnak a melegek

Két amerikai szövetségi állam, Maryland és Maine referendumon megszavazta kedden a melegházasság jogát, s ezzel az Egyesült Államok első két olyan tagállama lett, ahol ezt népszavazással hagyták jóvá.

Az eredmény 1998 óta tartó sorozatot tört meg: most keddig az ország 32 államában tették fel szavazásra a kérdést, és a lakosság mindegyikben elutasító választ adott. Az ötven állam közül hatban volt eddig joguk az azonos neműeknek a hivatalos egybekeléshez: Connecticutban, Iowában, Massachusettsben, New Hampshire-ben, Vermontban és New Yorkban, valamint Washington fővárosban.Az északnyugati Washington államban is szavaztak kedden a melegházasságról - az eddigi adatok szerint a marylandihez és maine-ihez hasonló eredménnyel -, Minnesotában pedig egy konzervatív támogatású módosításról kellett véleményt mondani, amely bevenné az állam alkotmányába a melegházasság tilalmát.

A végeredmény még itt is várat magára.Washington államban a marihuána gyógyászati alkalmazásának ügyét is népszavazásra bocsátották, és az igenek győzelme esetén ez lesz az első állam az országban, ahol legalizálják annak ilyen célú használatát. Az elnökválasztás napján egyébként összesen 172 referendumot tartottak az Egyesült Államokban különböző kérdésekről, Kaliforniában például a halálbüntetésről.Szenátor- és képviselőválasztásokat, valamint helyi közgyűlési választásokat is tartottak kedden.

Tammy Baldwin lett az első olyan nő az ország történetében, akit úgy választottak meg szenátorrá, hogy nyíltan vállalta homoszexualitását. Az ötvenéves nő Wisconsin államból kerül a szenátusba. Előzőleg a képviselőház tagja volt, és ott is ő volt az első nő, aki melegségét nem titkolva szerzett képviselői helyet.Az amerikai képviselőház tagjának választották Joseph Kennedyt, a meggyilkolt Robert Kennedy unokáját, s ezzel az Egyesült Államok leghíresebb politikai dinasztiája visszatért a kongresszusba. Joseph Kennedy, akit Massachusetts államban választottak meg, az interneten közzétett hitvallásában egyebek közt azt írta, hogy kiáll a homoszexuálisok házasodási joga mellett.

9:39 - A magyar tőzsdén is emelkedésre számítanak

Mérsékelt emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az elemzők. Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: az amerikai elnökválasztás kimenetele nem okozott meglepetést, a nemzetközi hangulat inkább pozitív, és a várakozások szerint ez lehet a jellemző a hazai piacra is. Ezért a legvalószínűbb forgatókönyv az elemző szerint a mérsékelt emelkedés.Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szintén kiemelte: az amerikai választások nem hoztak változást a hatalmi pozíciókban, a piacok így nem is nagyon reagáltak.

A keddi jó amerikai zárás után enyhe pluszra lehet számítani Európában, így az alapvetően optimista hangulatban egyre esedékesebb az OTP magára találása is. Ebbe azonban az Európai Bizottság szerdai országjelentése akár nagymértékben is beleszólhat - tette hozzá a szakértő. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,90 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel, 19 196,13 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt. A Mol 130 forinttal, 0,68 százalékkal 19.050 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 29 forinttal, 0,70 százalékkal 4160 forintra erősödött, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,49 százalékkal 403 forintra esett, forgalma 323,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 45 forinttal, 0,11 százalékkal 40 260 forintra gyengült, a részvények forgalma 853,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 111,1 millió forintos forgalom mellett 75 forinttal, 0,42 százalékkal 17 700 forintra csökkent.

9:35 -Mitt Romney elismerte a vereségét

"Ez a nagy kihívások ideje Amerika számára, és imádkozom azért, hogy az elnök sikeres legyen nemzetünk irányításában" - mondta Romney egybegyűlt hívei előtt. Felszólította Obamát, hogy a múltbeli vitákat félretéve dolgozzanak együtt az országért.A republikánus párt elnökjelöltje közölte, hogy felhívta Barack Obamát, és gratulált neki az újraválasztásához. Hozzátette, hogy elismerést érdemelnek Obama támogatói is, továbbá felesége, Michelle és a két lányuk.A hírtelevíziók helyi idő szerint már kedden késő este közölték saját összesítéseik alapján, hogy Barack Obama győzött.

Romney kampánystábja azonban több mint egy órát várt a vereség beismerésével, amíg egyértelművé nem vált, hogy a republikánus párti jelölt az egyik legfontosabb ingadozó államban, Ohióban is veszített."Úgy szerettem volna, hogy beváltsam a reményeiteket, hogy egy másik irányba vezessem az országot, de a nemzet más vezetőt választott" - hangoztatta beszédében Romney.

"A választások befejeződtek, de elveink kiállták a próbát" - mondta a politikus. Hangsúlyozta, hogy alelnökjelöltje, Paul Ryan előtt nagy jövő előtt áll. Nem feledkezett meg arról, hogy köszönetet mondjon feleségének, Ann-nek, aki - mint mondta - "gyönyörű first lady lett volna".

A volt massachusettsi kormányzó immár másodszor vágott neki sikertelenül az elnökválasztásnak. A CNN által megszólaltatott elemzők szerint a mostani vereség után Romney politikai pályafutása véget ért, legalábbis országos szinten, míg Paul Ryan számára nagy távlatok nyílnak meg az amerikai politikában.

9:33 - Óvatos, de örül a piac Obamának

Óvatos derűlátással reagáltak a piacok Barack Obama újraválasztásának hírére. Az amerikai tőzsde határidős jegyzései egyelőre lefelé mozognak - fél százalék körüli mínuszban vannak -, ami a választást megelőző erősödés után profitkivételre utal. Tovább gyengült a dollár is: fél kilenc körül 1,2875 dollárt ért egy euró, kora reggel ennél valamivel kevesebbet, kedden későn pedig 1,2816 dollárt.

Ezzel szemben az amerikai állampapírok hozama emelkedésnek indult, ami félreérthetetlen jele annak, hogy emelkednek az amerikai államháztartási hiány finanszírozásának költségei. A piacok figyelme a választások elmúltával éppen ennek a nagy hiánynak a csökkentésére irányul, és a befektetők ezt nem látják túl optimistán. Sokak szerint a 600 milliárd dolláros takarékossági csomag a benne foglalt drámai léptékű kiigazító intézkedések miatt akár recesszióba is taszíthatja jövőre az amerikai gazdaságot.

9:31 - El kell kerülni a kiigazítást


Barack Obama újjáválasztott amerikai elnök első és igen nehéz kihívása a drámai mértékű, recesszióval fenyegető államháztartási kiigazítási csomag, a "fiscal cliff" januári életbe lépésének elkerülése lesz - vélekedtek a demokrata párti elnök választási győzelmét kommentáló szerdai értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - londoni elemzői szerint ha az amerikai hazai össztermék (GDP) hozzávetőleg 4 százalékának megfelelő konszolidációs program 2013-ban a jelenlegi költségvetési törvényben foglalt formájában lép életbe, az bizonyosan recesszióba sodorja az amerikai gazdaságot.A piaci zsargonban használatos "fiscal cliff" - "költségvetési sziklaszirt" - félhivatalos elnevezés is arra a befektetői félelemre utal, hogy a kiigazító csomag maradéktalan érvényesítése esetén az amerikai gazdaság e "sziklaszirt" széléről ismét a recesszió szakadékába zuhanhat.

Nyert Obama


Barack Obama twitteres mikroblogjában köszönte meg híveinek, hogy támogatták az elnökválasztáson. "Mindent, amit elértem, nektek köszönhetek" - írta a közösségi portálon az elnök, akinek hívei önfeledt ünneplésbe kezdtek a nagyvárosok utcáin.

Hatalmas ujjongó tömeg gyűlt össze Obama chicagói választási főhadiszállásánál, a New York-i Times Square-n és Los Angeles központjában is. Az ünneplők arra várnak, hogy beszédet mondjon az újraválasztott elnök.

Az elnök több más "billegő" állam mellett győzni tudott a mindkét kampánystáb által kulcsfontosságúnak tartott Ohióban, és az állam 18 elektorával elérte az elnökválasztói testületben az újraválasztáshoz minimálisan szükséges 270 szavazatot. Ismét bebizonyosodott az a politikai axióma, hogy Ohio elhódítása nélkül republikánus elnökjelölt nem tud győzni az Egyesült Államokban.

A második világháború utáni időszakban ezzel - Bill Clinton után - Obama a második olyan demokrata párti elnök, aki meg tudta szerezni a második mandátumot is, és a Fehér Ház első olyan lakója, akinek 7,5 százalék feletti munkanélküliségi ráta felett sikerült a duplázás.

Bebizonyosodott, hogy igazuk volt azoknak a közvélemény-kutatásoknak, amelyek kis mértékű Obama-fölényt jeleztek előre a "billegő" államokban és hogy Mitt Romneynak a választás napján Ohióban és Pennsylvaniában tett kampánylátogatását az égető szükség diktálta.

Ohio nélkül nincs győztes

Ezzel lényegében eldőlt, hogy újabb négy évig Obama marad az Egyesült Államok elnöke. A szavazófülkét elhagyók közlése alapján és 75 százalékos szavazatfeldolgozásnál közölt részeredmények szerint Obama szűk többséggel, valamivel 50 százalék fölötti voksaránnyal diadalmaskodott.

Ohio az úgynevezett billegő vagy csatatérállamok közé tartozik, amelyeknél nem lehetett előre megbecsülni, melyik jelölt tudja elhódítani a szavazatok többségét. A tucatnyi ilyen állam többségében Obama győzött, mint például az utolsók között záró Nevadában és Iowában. Már korábban eldőlt, hogy a jelenlegi elnök Michigant, Pennsylvaniát, New Hampshire-t és Wisconsint is "elvitte" a billegők közül. Észak-Karolinában Romney nyert, míg Coloradóban és Minnesotában szintén Obama.

A legnagyobb csatatérállamban, Floridában még a szavazatok 96 százalékos feldolgozottságánál sem lehetett végeredményt mondani, mert a különbség mindössze 0,5 százalék volt (Obama javára). Hasonlóan szoros volt az eredmény Virginiában is.

Képviselőházban marad a republikánus fölény

A már biztos eredmények és az előrejelzések szerint a szenátusban a demokraták, a képviselőházban a republikánusok őrzik meg többségüket, ami megfelel a várakozásoknak. A szenátusi helyekért vívott versenyben a nem végleges adatok szerint a republikánusok három helyet elveszítenek, Ebből a demokratáknak két fős előnyük származik, mert a harmadik esetben egy függetlenként induló jelölt nyert - róla is azt tartják azonban, hogy a demokratákkal fog szavazni.

A képviselőházban megmarad a korábbi jelentős republikánus fölény, ami a ház elnöke, a republikánus John Boehhner szerint azt jelenti, hogy a választók nem akarnak adóemeléseket. Újraválasztották a képviselőház egyetlen magyar származású tagját, Andy Harrist. A republikánus Harris Maryland 1-es választókörzetében a szavazatok 16,4 százalékának összesítése alapján fölényesen, 64,6:31,7 százalék arányban győzött demokrata párti ellenfelével, John LaFerlával szemben. Az állami kormányzók versenyében a demokraták egy államban veszítettek, a republikánusok ennek megfelelően eggyel növelték a kormányzóik számát, és Barack Obama elnök győzelmének bejelentésekor 30:16 arányban vezettek.

Figyelő Online/MTI
mail
nyomtatás
címkék: USAválasztás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.