brusszel


Hiányadatokat becsül meg az Európai Bizottság

Figyelő Online
2012.11.07  07:36   
mail
nyomtatás
Szerdán ismerteti az Európai Unió, valamint a 27 tagállam idei és jövő évi gazdasági mutatóira vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság.
Olli Rehn, a testület gazdasági és monetáris ügyekért, valamint az euróért felelős tagja és alelnöke szerdán 13 órakor mutatja be az őszi prognózist, amely átfogó képet hivatott adni az unió gazdasági kilátásairól. A jelentés, amelyet a bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatósága készít, rendszeresen kitér a csatlakozó országok, jelen esetben Horvátország, továbbá a tagjelölt államok gazdaságán túl a világgazdaság más meghatározó országai gazdasági helyzetének elemzésére is. A tavasszal közölt előrejelzésben az Egyesült Államok, Japán, Kína, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás - Izland mellett Norvégia, Svájc és Liechtenstein - (EFTA) és Oroszország, tehát az Európai Unió legjelentősebb gazdasági és kereskedelmi partnerei is szerepeltek.

Magyarország számára különös jelentőséggel bír a szerdán bemutatandó jelentés, mert ennek alapján megállapítható, hogy az Európai Bizottság mekkora GDP arányos államháztartási hiánnyal számol az elkövetkező időszakban. Ebből pedig kiderül, hogy tartósan a GDP 3 százaléka alatt tartható-e a hiány a bizottság értékelése szerint, illetve a testület elegendőnek tarja-e ehhez az eddig bejelentett egyenlegjavító intézkedéseket. Ennek tükrében már most következtetni lehet arra, véget érhet-e a Magyarország ellen több mint nyolc éve tartó túlzott deficit miatti eljárás. Erről feltehetően jövő tavasszal, a 2012-es év végleges adatainak ismeretében dönthet az uniós pénzügyminiszterek tanácsa. A legutóbbi előrejelzésben az Európai Bizottság Magyarország számára 2012-re 0,3 százalékos gazdasági visszaesést és a GDP 2,5 százalékának megfelelő államháztartási hiányt, jövőre pedig a GDP egy százalékos bővülését és 2,9 százalékos hiányt jósolt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.