Néhány héttel ezelőtt egy bajnoki meccs után vitték el a francia Montpellier több kézilabdását, köztük világ- és olimpiai bajnokot, mert a játékosok egy korábbi találkozóra gyanús fogadásokat tettek, összesen 88 ezer euró értékben. A francia bajnok a mérkőzést nagy meglepetésre elveszítette, a saját csapatuk vereségére fogadó játékosok viszont a gyanú szerint szép summát vágtak zsebre.

KORLÁTOZÁSOK
Az online szerencsejáték-piac közel harmadát a sportfogadás teszi ki, s a hatóságoknak egyre gyakrabban kell nyomozniuk olyan ügyekben, amikor megpróbálták manipulálni a sportesemények eredményét. Néhány országban már szigorították a szabályokat, s a strasbourgi székhelyű Európa Tanács most egy konvenciót fontolgat, amely az egész kontinensen megtiltaná a sportolóknak és a sporttal foglalkozó tisztviselőknek, hogy fogadásokat tegyenek, az ifjúsági sporteseményekre pedig tilos lenne fogadni.


Az uniós intézkedéscsomag elemei
● 
A tagállamok szabályozó hatóságai közötti információcsere javítása
● 
Forróvonal létesítése a csalás és pénzmosás megelőzése érdekében
● 
A fiatalkorúak védelme a károsnak minősülő website-ok korlátozásával
● 
Szűrők beépítése a programok blokkolására
● 
Játékosok és sportszervezők online fogadásának tilalma
● 
A kártyás fizetési rendszerek biztonságosabbá tétele
A hatóságoknak világszerte fejtörést okoz a mintegy 16 ezer hazárdjátékot kínáló internetes szolgáltatás, amelynek háromnegyedét semmilyen módon nem szabályozzák.A piac elképesztő ütemben, évente 15 százalékkal nő. Jelenleg számos szabályozási modell működik az unióban: a tagállamoknak a közrendre és általában a fogyasztók védelmére hivatkozva jogukban áll az online szerencsejátékok korlátozása, a diszkriminációmentesség, a megfelelőség, a szükségesség és az arányosság elvének figyelembevétele mellett.

Mindenhol másképp csinálják
Egyes tagállamok az online fogadások és szerencsejátékok valamennyi válfajának vagy csak egyes típusainak– a pókernek vagy a kaszinónak – a tiltásával próbálják kiszűrni a káros mellékhatásokat, ilyen például Németország és Hollandia. Mások – Finnország,
Svédország, Portugália – az állami tulajdonú vagy exkluzív jogokat vásárló magánszolgáltató monopóliumára épülő modellre esküsznek. Számos állam – köztük Francia-, Spanyol-, Olaszország, Dánia – egynél több szolgáltatónak ad ki működési engedélyt. Írországban és Litvániában azonban egyáltalán nem szabályozzák az internetes szerencsejátékokat kínáló szolgáltatásokat. A mégoly restriktív szabályozás
sem nyújthat ugyanakkor teljes védelmet a különféle negatív jelenségek – a csalások, személyi adatokkal való visszaélések, a pénzmosás vagy a sportesemények
eredményének befolyásolása – ellen. Legfőképp azért, mert az ilyen jellegű online fogadások és szolgáltatások nagy részét külföldről, az esetek túlnyomó többségében Európán kívülről kínálják.



Ám ez nem könnyű. Az Európai Bíróság több ügyben is kimondta, hogy a más tagállami szolgáltatók által nyújtott online szerencsejátékok gazdasági tevékenységnek minősülnek, és ezért rájuk a szolgáltatások szabad nyújtására vonatkozó uniós alapelv érvényes. A tagállami korlátozások ilyenformán két szempontból is aggályosak lehetnek. Az egyik, hogy korlátozzák az uniós internetes szerencsejátékokat kínálók vagy fogadóirodák ahhoz való jogát, hogy egy másik tagállam fogyasztóinak szolgáltatást nyújtsanak. A másik, hogy a fogadó ország fogyasztóinak azt a jogát is korlátozzák, hogy egy másik tagállamban kínált internetes szolgáltatáshoz hozzáférjenek.

A közelmúltban ugyanakkor az unió döntéshozói megelégelték a helyzetet, és megtették az első lépéseket az eddiginél egységesebb szabályozás felé. Brüsszel az eltérő nemzeti adottságok miatt egyelőre nem tartja időszerűnek uniós jogszabály kezdeményezését a tárgyban, ám egy sor olyan ajánlást tesz, amely javíthatja az illetékes tagállami hatóságok közötti együttműködést, és az európai fogyasztók védelmét is magasabb szintre helyezhetik. (Ennek elemeit lásd külön.) Az akcióterv egyik kiemelt pontja a fiatalok védelme.

„A fiatalkorúak manapság ingyenes internetoldalakon sajátíthatják el a póker szabályait, és kész játékossá válnak, mire 18 éves korukba lépnek, s legálisan pénzt kereshetnek vele” – idézte az AP hírügynökség Mark Griffithst, a nottinghami Trent Egyetem professzorát. Ám nemcsak a gyerekeket kell óvni a hazárdjátékoktól. Egyes kutatások szerint az online játékokat űző, interneten rendszeresen fogadó felnőttek körülbelül háromnegyede „problematikus vagy egyenesen szenvedélybeteg” szerencsejátékosnak minősül. Egy az Európai Bizottság által rendelt felmérés szerint az uniós lakosság
0,5-3 százaléka szenvedhet a szerencsejátékokhoz köthető szenvedélybetegség valamelyik típusában.

Halmozódó halasztások
Az elméleti magyar megközelítés kétfelé osztja az online szerencsejátékokat: az államtól igényelhető licenc birtokában pókert és lóversenyt 20 százalékos játékadó megfizetése mellett már lehet szervezni az interneten, a többi fogadás azonban hivatalosan továbbra is tilos. Más kérdés, hogy a piaci szereplők egyelőre erre a két lehetőségre sem csaptak le, mivel önmagukban ezek nem elég vonzók üzletileg. Különösen fájó a sportfogadás meghatározó részének tiltása, mivel ez teszi ki a hazai online szerencsejáték-forgalom körülbelül felét. Mivel a piac a hivatalos jogértelmezés szerint gyakorlatilag teljes illegalitásban működik, értékéről igen szélesen szóródó becslések látnak napvilágot, 30 és 100 milliárd forint között. A pókerrel és a lóversennyel szembeni megkülönböztetést, a sportfogadásokra érvényes állami monopólium fenntartását nem lesz egyszerű megvédeni Brüsszelben. Ez elég egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt.-nek legyen esélye ledolgozni évtizedes hátrányát. Ez azonban egyelőre sehogy sem megy: noha a társaság menedzsmentje már a júniusi labdarúgó-Európa-bajnokság előtt szerette volna elindítani minden szempontból versenyképesnek ígért, bruttó 670 millió forintos beruházással készülő fogadási oldalát, erre mind a mai napig nem került sor. Így a hazai játékosok továbbra is olyan portálokon játszanak, amelyek egy forint adót sem fizetnek be a magyar költségvetésbe.
MAGYAR SZÁL
Magyarországot még 2005-ben panaszolta be a Sportingbet az Európai Bizottságnál, mivel az internetes fogadóiroda nálunk nem reklámozhatta tevékenységét. Itthon csak többségi állami tulajdonban lévő társaság folytathat sportfogadással kapcsolatos tevékenységet, és 1991 óta tilos külföldről szervezett szerencsejátékokat közvetíteni (a hazai szabályozásról lásd a Halmozódó halasztások című írást). A bizottság a megkeresésre 2006-ban indított jogsértési eljárást a sportfogadás szervezését más tagállamok cégei számára korlátozó törvényi kitételek miatt.

Brüsszel 2007 márciusában több más országgal együtt ismételten felszólította Magyarországot, hogy változtassa meg a sportfogadásokra vonatkozó jogszabályait. Ezzel a kötelezettségszegési eljárás a második szakaszba lépett, de több mint öt év elteltével még mindig ott is tart. Ez arra utal, hogy a bizottság habozik, bár most az akcióterv elfogadása után a függőben lévő ügyek felgyorsítását ígéri. Brüsszeli források azt is elárulták a Figyelőnek, hogy a felülvizsgálat keretében a nyerőautomaták betiltásának is utánanéznek.

A tagállamok ugyanakkor nem hivatkozhatnak a lakosság által igénybe vehető szerencsejátékok korlátozásának szükségességére, ha egyszer éppen maguk buzdítják és ösztönzik polgáraikat arra, hogy olyan lottószelvényeket vásároljanak, szerencsejátékokban vegyenek részt, és sportfogadásokat kössenek, amelyek bevételei az állami költségvetést duzzasztják. A bizottság 2007-es indoklással ellátott véleményének kibocsátásakor az általános értékelésében azt írta, hogy „a ma működő nemzeti szolgáltatók nem minősülnek haszonszerzésre nem törekvő (nonprofit) szervezetnek, hiszen szigorúan meghatározott nagyságú éves bevételt kell felmutatniuk, és különböző szerencsejáték-szolgáltatásaikat gyakran kiskereskedelmi egységeken keresztül értékesítik”.

A kiszolgáltatott fogyasztói csoportok érdekeinek védelmére hivatkozó, ám ezzel párhuzamosan a szerencsejátékok állami monopóliumától busás költségvetési bevételeket remélő kormányoknak végső soron az Európai Bíróság előtt kell megvédeniük az igazukat, miként a gyakorlat is mutatja, váltakozó sikerrel.

Kapcsolódó cikkek