brusszel


Nem vállalkoznak a fiatalok

Figyelő Online
2012.11.07  17:22   
mail
nyomtatás
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) szerint támogatni kell a magyar fiatalok vállalkozóvá válását, ugyanis jelenleg Magyarországon a fiatalok kevesebb mint négy százaléka sorolható a vállalkozók közé, noha a vállalkozás az egyéni válságkezelés egyik formája lehet.
Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy a jövő héten ötödik alkalommal megrendezik a Fiatal Vállalkozók Hetét. Az eseménysorozatot 13 városban tartják meg országszerte, és 48 rendezvénnyel népszerűsítik a vállalkozást a fiatalok körében. A FIVOSZ elnöke szerint a mostani gazdasági válságra alternatív életstratégiákat kell kidolgozniuk a fiataloknak. Ezért a FIVOSZ kézzelfogható segítséget szeretne nyújtani minden olyan fiatalnak, aki bele kíván vágni valamiféle vállalkozásba. Ennek érdekében a szervezet együttműködik a Magyar Iparszövetséggel, valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségével (Kisosz), továbbá több nagyvállalattal is.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon a munkaképes embereknek csak mintegy 55 százaléka dolgozik, szemben az EU 27-ek 67 százalékos átlagával, a magyar mutatón mindenképpen változtatni kell. Jelezte azt is, hogy a fiatalok körében a munkanélküliségi arány meghaladja a 25 százalékot. Antalffy Gábor, a Kisosz ügyvezető elnöke pedig arról beszélt, hogy a vállalkozásra való hajlandóságot kell erősíteni a fiatal generációk körében, mivel a fiatalok még a jól működő családi vállalkozást sem kívánják általában átvenni szüleiktől. Annak érdekében pedig, hogy a fiatal vállalkozók megrendelésekhez is jussanak, a FIVOSZ elindítja beszállítói programját. Ennek keretében több vállalkozással is együttműködik, például a Videoton Zrt.-vel, a Signal Biztosító Zrt.-vel, valamint a Tesco Global Áruházak Zrt.-vel. A FIVOSZ-nak jelenleg több mint 800 tagja van - mondta a szervezet elnöke. Hozzátette, hogy tagjaik száma az utóbbi időben jelentősen emelkedett. A FIVOSZ-tagok összbevétele ez év végére a becslések szerint eléri majd a 60 milliárd forintot.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Nagy Szulejmán 
pénzügyi hadjáratai

A kaukázusi Krőzus nevét egyre gyakrabban hallani. Márciusban lesz 51 esztendős, de már komoly üzleti csatározásokat tudhat maga mögött.

E-testtartás-javító

Tizedik osztályos vállalkozási feladatból is nőhet ki sikeres startup. Legalábbis esélyes erre a WRU Companyre keresztelt diákcég Spiner nevű, testtartást javító kütyüje.

Nagyban játszik

Kedves buldózernek, a cirkuszi világ Bernie Ecclestone-jának tartják Guy Lalibertét, a Cirque du Soleil alapítóját.

top200