brusszel


Negatív hozammal is viszik a német állampapírokat

Figyelő Online
2012.11.08  13:07   
mail
nyomtatás
Csaknem húsz éve nem volt olyan alacsony Németországban az államadósság finanszírozásának kamatköltsége, mint idén, a befektetők már fizetnek is azért, hogy német állampapírban tarthassák a pénzüket.
Csütörtöki német sajtójelentések szerint a berlini pénzügyminisztérium azzal számol, hogy az idén 31,5 és 31,8 milliárd euró között lehet az államháztartás kamatkiadása. Ez a legalacsonyabb érték 1993 óta, holott maga az államadósság (a tartományok adóssága nélkül) a kilencvenes évek közepén 500 milliárd euró alatt volt, az idén pedig már 1300 milliárd euró körüli. Németország így az euróövezeti államadósság-válság nyertesének számít, hiszen a finanszírozási költségek azért csökkentek tizenkilenc éves mélypontra, mert a befektetők a rendkívül biztonságosnak számító német állampapírokba csoportosítanak át jelentős forrásokat, miután megrendült a piaci bizalom az övezet több tagországa iránt.

Az idén rendszeresen voltak olyan állampapír-aukciók, amelyeken negatív hozamszint alakult ki, vagyis a befektetők fizettek azért, hogy a német állam őrizze pénzüket. Legutóbb október végén fordult ez elő, az államadósság-kezelő központ mínusz 0,0095 százalékos hozam mellett értékesített 1,92 milliárd euró értékben a hat hónapos lejáratú kincstárjegyet (Bubill), amelynek hozama így már sorban a nyolcadik hónapban volt a negatív tartományban.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200