brusszel


Kinevezték az új országos betegjogi központ főigazgatóját

Figyelő Online
2012.11.08  15:54   
mail
nyomtatás
Megkapta kinevezését az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatója. Dr. Novák Krisztinát, a jogász-közgazdász végzettségű szakembert november elsejével nevezte ki Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője - írja a Medical Online.
A lap információi szerint komoly viták, hosszas háttéregyeztetések után kapta meg kinevezését az OBDK vezetője. Dr. Novák Krisztina a Szegedi Tudományegyetemen 2005-ben jogi, majd négy évvel később közgazdász diplomát szerzett. A jogi diploma átvételét követően 2006-2008 között dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő (Fidesz) személyi asszisztense volt, 2009-ben pedig a Népjóléti Kabinet egészségügyi munkacsoportjának vezető munkatársaként folytatta pályáját. 2010-2011 között a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának politikai főtanácsadója és Egészségpolitikai Programkoordinációs Osztályának osztályvezetője volt.
2011 óta a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Főigazgatói Koordinációs Főosztályának vezetőjeként dolgozik, elsősorban az államtitkári kabinet és a GYEMSZI hatáskörébe tartozó feladatok koordinálásával foglalkozott. A megyei fenntartású intézmények átadás-átvétele során a dél-alföldi térség megbízott vezetője volt.
Kapcsolódó cikkek
Medical Online
mail
nyomtatás
címkék: egészségügy

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.