brusszel


Jelentősen nőtt a Suzuki nyeresége

Figyelő Online
2012.11.09  11:01   
mail
nyomtatás
A Suzuki Motors az idén április és szeptember között éves összevetésben 30,9 százalékkal 41,9 milliárd jenre növelte nyereségét 1,23 ezer milliárd jenes eladások mellett. A nagojai adóhivatal eközben 200 millió jenes adóhátralék befizetésére kötelezte a Suzukit, aminek a cég eleget tett, bár álláspontja eltér a hivatalétól
Kétszázmillió jenes adóhátralék befizetésére kötelezte a Suzuki Motorst a nagojai adóhivatal, amiért a cég nem vallott be 1,2 milliárd jen értékű adóköteles jövedelmet.A Kyodo japán hírügynökségnek pénteken nyilatkozó források szerint a hivatal eltitkolt bevételre, valamint valótlan költségekre bukkant a cég 2011-es könyveiben. Emellett több könyvviteli hibát is ejtett adóbevallásában a Suzuki.A cég közlése szerint már befizette a hátralékot, de "álláspontja eltér az adóhivatalétól" az ügyben.Az adóügyi fiaskó ellenére a pénteken közzétett, jó eredmények hátterében az áll, hogy a cég jelentősen növelni tudta belföldi eladásait az időszakban. Ugyanakkor Suzuki Oszamu, a vállalat elnöke azt is közölte: az autó- és motorkerékpár-gyártó elsősorban a délkelet-ázsiai piacra kíván fókuszálni a jövőben, Thaiföldön, Indonéziában és Indiában is újabb befektetéseket tervez.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200