brusszel


31 település lesz védettebb a Berettyótól

Figyelő Online
2012.11.09  14:50   
mail
nyomtatás
Európai uniós támogatással megújul a Berettyó folyó teljes magyarországi szakasza: a 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés eredményeként 31 településen, összesen mintegy 70 ezer lakos élet- és vagyonbiztonsága javul - ismertette Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) igazgatója pénteken Berettyóújfaluban.
A Berettyó és a Sebes-Körös mentén élő népesség lakóhelye mély ártéren fekszik, ezért az árvízi kockázat jelentős. A kockázat csökkentése érdekében a beruházás az árvizek károkozás nélküli biztonságos levezetését, az árvíz megelőzését szolgálja - tette hozzá a Hídközi gátőrháznál tartott projektnyitó rendezvényen az igazgató. A töltésfejlesztés közvetlenül hat települést érint: Bakonszeget, Berettyóújfalut, Csökmőt, Darvast, Szeghalmot, és Zsákát. Bara Sándor elmondása szerint mintegy 160 éve nem volt ekkora fejlesztés a Berettyón, mint a most kezdődő, az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházás. A terület környezeti és természeti értékeinek védelme mellett a projektnek köszönhetően javul az érintett 31 településen élők élet- és vagyonbiztonsága. A nemzeti vagyon értéke az érintett térségben 32 milliárd forint.

A TIVIZIG alapvető célja, hogy a Berettyó mentén lakók biztonsága érdekében az árvízvédelmi töltésrendszert teljes hosszában lehetőség szerint a legrövidebb idő alatt az előírt magasságúra és keresztmetszetűre építsék ki - magyarázta az igazgató. Hozzátette: a Berettyó, Kálló-, és Ér-főcsatorna menti védtöltések jelenleg mintegy 75 százalékban felelnek meg a jogszabályi előírásoknak. Az elmúlt évek árvizes fejlesztési forrásait felhasználva a projekt előzményeként a Berettyó menti védvonalak az országhatár és Berettyóújfalu közötti részen kiépültek. A Berettyóújfalu és Szeghalom közötti töltésszakaszok azonban nem elégítik ki az elvárásokat.

A mostani fejlesztés során 43 975 méter hosszúságban a töltés magasságát a mértékadó árvízszint felett egy méteres biztonsággal, koronáját minimum 4 méter szélességűre építik ki, a töltés 27 kilométer hosszúságban szilárd burkolatot kap. Bakonszeg térségében 776 méteren új töltésszakasz épül, a gátőrtelepek és a szakaszvédelmi központok korszerűsítése során pedig kazánhelyiség építése, hőtechnikai fejlesztés, gépészeti felújítás és a szertárak, melléképületek felújítása valósul meg. Két gátőrtelep esetén a gazdaságtalan felújítás helyett a jelenlegi épületet elbontva, új gátőrház épül - ismertette a részleteket Bara Sándor. Elmondta azt is, hogy a Berettyónak szűk hullámtere van, ezért a levezető képesség biztosítása érdekében megritkítják a medret kísérő galériaerdőt mintegy 100 hektáron, s felújítanak, illetve átépítenek 25, a felgyülemlő belvizek folyóba vezetésére szolgáló műtárgyat.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.