'/> Figyelő online |Gazdaság | Csak félig elégedett az unió - Mi lesz 2014-ben?
brusszel


Csak félig elégedett az unió - Mi lesz 2014-ben?

Figyelő Online
2012.11.11  07:58   
mail
nyomtatás
Felemás bizonyítványt kapott Magyarország az uniótól, Obamát ismét elnöknek választották, a McDonald's veszteséges lett, míg a kgfb-piacon 15-20 százalékkal lehet olcsóbban szerződni. Ez volt a hét.
Drasztikus visszaesés a lakásépítéseknél
Az idén az első kilenc hónapban 6509 új lakás épült Magyarországon, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, de a lakásépítések visszaesése mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Tavaly az első három negyedévben 8147 lakás épült, csaknem 40 százalékkal kevesebb mint 2010 első kilenc hónapjában. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 2012. január-szeptemberben 7794 volt, ami 12 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Tartósan velünk marad a hitelszűke

A magyar bankrendszer likviditása és tőkehelyzete erős, de 2015-ig sem a vállalati sem a lakossági szektorban nem várható érdemi hitelállomány-növekedés - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett pénzügyi stabilitási jelentésében. A jelentés megállapítja, hogy a pénzügyi rendszer jövedelmezőségi kilátásai a romló portfolióminőség és a magas adóterhelés miatt kedvezőtlenek, így a szektor nem támogatja hitelezéssel a gazdaság növekedését. A vállalati hitelezés tartós gyengesége a termelőkapacitások leépüléséhez vezethet, ami károsan befolyásolja a közép- és hosszú távú gazdasági növekedést - figyelmeztet a jelentésben az MNB.

Tizenöt-húsz százalékos csökkenés a kgfb-díjakban

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) átlagdíja 15-20 százalékkal, 11 ezer forintra csökkent az idei kampányban - közölték az eddigi kalkulációk eredményeit az internetes alkuszok. Az eddigi kalkulációk alapján kialakult az az 5-6 biztosítóból álló csoport, amely a legtöbb autóst vonzza. A PBA-nál a K&H, a Wáberer, a Genertel és a Köbe áll az élen. A biztositas.hu-nál a legtöbb új ügyfelet szerző biztosítók sorrendje a következő: K&H, Uniqa, Wáberer és Köbe. Ugyanennél az alkusznál a legtöbb távozó ügyfél is ugyanebből a körből kerül ki, itt a sorrend a következő: első az Uniqa, majd a K&H és a Köbe következik. A kotelezo.hu alkusznál a legtöbb új szerződést a K&H, a Wáberer, a Köbe és a Genertel szerezte meg. A netrisk.hu-nál is a K&H vezet 25 százalékkal, a további rangsor így fest: Genertel, Wáberer, Groupama-Garancia, és Uniqa. A kgfb-vel rendelkező autók átlagéletkora Magyarországon 12 év - közölte a 9 közép-kelet-európai országra kiterjedő felmérésének eredményében a Generali PPF Holding. A régióban a kgfb-s autók átlagéletkora 8 és 16 év közé esik.

Tovább folytatódott az IMF-sztori - Az Európai Bizottság csak félig elégedett

Varga Mihály szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság várhatóan egyeztetni fog az IMF/EU-tárgyalásokról a bizottság szerdán közzétett őszi makrogazdasági prognózisa után. "Nyilván most nekik is egyeztetniük kell arról, hogy a magyar kormány októberi intézkedései és az Európai Bizottság tegnapi jelentése a tárgyalásokat hogyan befolyásolja" - mondta a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön, egy budapesti lakossági fórum előtt az M1 Híradójának.

A brüsszeli testület által közzétett legfrissebb prognózis szerint a magyar államháztartás hazai össztermékhez (GDP) viszonyított deficitje az idei 2,5 százalékról jövőre 2,9 százalékra, 2014-ben pedig már a 3 százalékos uniós tűrésküszöböt meghaladó 3,5 százalékra nő. Ugyanakkor a GDP-arányos bruttó államadósság az idei 78,4 százalékról 2013-ban 77,1 százalékra, 2014-ben pedig 76,8 százalékra csökken.

Az Európai Bizottság szerint a kormány által októberben bejelentett, összességében 764 milliárd forintos egyenlegjavító intézkedéssorozat nettó hatása a GDP 1,5 százalékára, azaz mintegy 420 milliárd forintra tehető. A testület őszi prognózisát magyarázó értékelésében kiemelte: a kormány egyenlegjavító csomagja negatív hatással van a növekedési kilátásokra. Ezek a hatások rövid távon viszonylag korlátozottan érvényesülnek, de idővel lényegesen felerősödhetnek - írta a bizottság.

A nemzetgazdasági miniszter szerint az Európai Bizottság szerdai országjelentésében pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról, ami egy hosszú harc eredménye. Úgy látja, jövőre megszűnhet a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás. A kormány ugyanakkor nem ért egyet az Európai Bizottság azon előrejelzésével, amely szerint 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon az államháztartás hiánya.

Itt az igazi válság: már a McDonald's is csökkent
Közel tíz éve először csökkent a McDonald's forgalma októberben a külföldi érdekeltségek nehézségei, illetve a hazai verseny éleződése miatt. A világ legnagyobb gyorséttermi hálózatának csütörtökön közzétett adatai szerint a legalább egy éve meglévő éttermek árbevétele globálisan 1,8 százalékkal csökkent októberben. Utoljára 2003 márciusában fordult elő, hogy visszaesett a forgalom az éttermekben. Az Egyesült Államokban és Európában 2,2 százalékkal, az ázsiai, közel-keleti és afrikai térségben 2,4 százalékkal zsugorodott a forgalom.

Ismét csökkent a benzinár
Csökkentette bruttó 8, illetve 2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A Mol előző hét pénteken szintén csökkentette bruttó 10 forinttal a 95-ös benzin, illetve 4 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát. A mostani csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 405-406 forintra, a gázolajé pedig 424-425 forintra esett.

Tartanak a patthelyzettől a befektetők

Kedden ismét megválasztották Barack Obamát, akinek gyorsan megállapodásra kell jutnia a drámai mértékű államháztartási kiigazítási csomag, a "fiscal cliff" életbe lépésének elkerüléséről és az államadósság-limit újbóli megemeléséről, ha az Egyesült Államok el akarja kerülni a költségvetési és gazdasági válságot - áll a Fitch Ratings szerdai helyzetértékelésében.

A nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett elemzésében közölte: becslése szerint ha a januártól esedékes, hozzávetőleg 600 milliárd dolláros adóemelési és kiadáscsökkentő költségvetési intézkedéscsomag változatlan formában életbe lép, az "szükségtelen és elkerülhető" recesszióba sodorná az amerikai gazdaságot, és az amerikai munkanélküliség 2013-ban 10 százalék fölé emelkedne.
A Fitch londoni elemzői szerint ha a tavaly kialakult patthelyzethez hasonlóan ismét nem sikerülne időben megállapodni az amerikai államadósság-limit emeléséről, az már aláásná az Egyesült Államokba mint megbízható adósba vetett bizalmat, és ebben az esetben a cég felülvizsgálná az országra érvényben tartott, lehetséges legjobb, AAA adósosztályzatát.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.