brusszel


Újranyitott a Csodák Palotája

Figyelő Online
2012.11.10  15:09   
mail
nyomtatás
Megnyílt a Csodák Palotája új helyén, a Campona Bevásárló- és Szórakoztatóközpontban, Budapest 22. kerületében szombaton.
Az 1500 négyzetméteres kiállítótérben mintegy száz játék, interaktív eszköz várja az érdeklődőket - mondta el az MTI-nek Mizda Katalin, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatója.Az interaktív tárlat fő újdonsága a tematikus elrendezés. Így egyebek mellett a mechanikával, a fénnyel, az elektromossággal, a logikával kapcsolatos eszközök találhatók egy csoportban. A hangok tematika alatt futó játékokat nem tudták egy csoportba elhelyezni, mert zavarják egymást, így szétszórva találhatók a kiállításban - közölte az igazgató, hozzátéve: néhány eszközt a terem belmagassága miatt nem tudtak beépíteni, de elképzelhető, hogy ezek a bevásárlóközpont más területein helyet kaphatnak.



Az eszközök a látogatók által működtetve, többnyire játékos formában mutatnak be fizikai jelenségeket és törvényszerűségeket. A kiállítótérben egyebek mellett szögletes kerekű autó, fakírágy, légágyú és Lego-mozi várja a látogatókat. Az Öveges teremben fizika show, a moziteremben ismeretterjesztő filmek vetítése, valamint Tesla-transzformátor bemutatója is színesíti a programokat.Szabolcs Attila, a kerület polgármestere kiemelte: nagyon örül, hogy ideköltözött a Csodák Palotája, hiszen az a cél, hogy minél több ember látogasson el ide és ismerje meg ezt a településrészt. Németh Zoltán, a városrész fideszes országgyűlési képviselője jelezte: fontosnak tartja, hogy az ifjabb nemzedék játékos módon ismerkedjen meg a természettudományokkal, így például a fizikával. Köszönetet mondott azért, hogy az intézmény Budafok-Tétényben nyitott újra.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200