brusszel


2010 óta új lendületet kaptak az arab-magyar üzleti kapcsolatok

Figyelő Online
2012.11.12  13:54   
mail
nyomtatás
Az arab-magyar üzleti kapcsolatok 2010 óta kaptak új lendületet. Orbán Viktor miniszterelnök maga is szorgalmazta az arab-magyar üzleti kapcsolatok erősítését, egyebek mellett a mostani üzleti fórum megrendezését - mondta Adnan Kassar, az Egyesült Arab Kamara (GUCCIAAC) elnöke az I. Arab-magyar gazdasági fórumon, Budapesten.
Az első kísérlet még a 1970-es évek elején történt arra, hogy a magyar és arab gazdaság szereplői szorosra fűzzék kapcsolataikat, ez azonban gyengének bizonyult. Később, 2000-től fogalmazódott meg az igény az arab és magyar üzleti világ, köztük a kamarák kapcsolatainak erősítésére, de 2010-től bontakozott ki valójában ez a folyamat - emlékeztetett az arab kamarai vezető. Adnan Kassar jelezte: a történelem során több olyan időszak volt, amikor Magyarország élelmiszert, ipari termékeket exportált az arab világba, a mostani helyzetben számos lehetőség van a gazdasági kapcsolatok bővítésére.

Kifejtette: az arab üzletemberek lehetőséget látnak az együttműködésre, a vízgazdálkodás, az öntözés, a wellness-turizmus, illetve az egészségügyhöz kapcsolódó turizmus és az ezekhez kötődő befektetések területén. Kiemelte: az arab országokban is széleskörű lehetőség van a gazdasági együttműködésre, igen erőteljes az arab világban a likviditás, lehetőség van a bankszektorban, illetve például az informatikában is a kapcsolatok szorosabbra fűzésére, emellett az építőiparban is lehetségesek fejlesztések.Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke elmondta: a konferencia célja a magyar befektetési és üzleti környezet, a kiemelt ágazatok bemutatása, a kereskedelemfejlesztés elősegítése. A kétnapos budapesti rendezvényen tizenhat arab országból csaknem kétszáz üzletember, diplomata és politikus vesz részt. Az arab-magyar gazdasági fórumot a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és az Egyesült Arab Kamara (GUCCIAAC) közösen szervezi.

Arról, hogy miről beszélt a gazdasági fórumon Orbán Viktor, itt olvashat bővebben.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.