brusszel


Egyszeri vásárlás rontotta a Wienerberger profitját

Figyelő Online
2012.11.13  11:57   
mail
nyomtatás
Rányomta a bélyegét az európai adósságválság a Magyarországon is érdekelt osztrák Wienerberger harmadik negyedévi eredményeire is.
A világ legnagyobb téglaipari csoportjának keddi közlése szerint az eredményekben elsősorban az tükröződik, hogy megvásárolták a Pipelife céget, mert maga az építőipari konjunktúra nem alakul túl fényesen. Az árbevétel 43 százalékkal 755 millió euróra emelkedett, az is elsősorban a Pipelife megvásárlásának köszönhetően. Az EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 25 százalékkal 101 millió euróra nőtt, miközben az adózott eredmény 27,2 millió euróról 22,4 millióra esett a Pipelife megvásárlása miatt.

A vállalat közleménye szerint az elmúlt hónapokban érezhetően romlottak a makrogazdasági körülmények, ennek következtében Európában ismét lanyhult az építőipari tevékenység. A csoport árbevételének 90 százaléka Európából származik, ahol viszont szinte valamennyi országban visszaesett a téglakereslet alakulásában meghatározó szerepet játszó lakásépítés. Érezhetően kevesebb volt az építkezés Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Csehországban és Lengyelországban, Észak-Amerikában viszont élénkült az üzletmenet.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200