brusszel


Decembertől lehet bejelentkezni kisadózónak

Figyelő Online
2012.11.13  12:17   
mail
nyomtatás
Decembertől lehet bejelentkezni kisadózó vállalkozásként az adóhatóságnál, addig azonban érdemes kiszámolni és fontolóra venni a lehetőségeket - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Közleményében az NAV emlékeztet arra, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adója a 6 millió forint alatti bevételű, legkisebb vállalkozások számára ajánl egyszerű és adómegtakarítást jelentő adózási módot. A kisadózást az egyéni vállalkozók, az egyéni cégek és a kizárólag magánszemély taggal rendelkező bt.-k és kkt.-k választhatják. A főállású kisadózók után fizetendő adó havi 50 ezer forint, a nem főállásúak után 25 ezer forint. Ez kiváltja a vállalkozás társasági adóját, valamint a kisadózóként bejelentett magánszemélyek személyi jövedelemadóját, járulékait és a rájuk tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adót, sőt az egészségügyi és a szakképzési hozzájárulást is.

A kisadózói lét azon túl, hogy a vállalkozás adminisztrációs feladatait drasztikusan csökkenti, rendkívül rugalmas is. Ha év közben kiderül, hogy mégsem a kisadózás a legjobb forma, egy bejelentéssel megváltoztatható: a bejelentés hónapjának utolsó napján a kisadózói kategóriába sorolás már meg is szűnik. Nem probléma az sem, ha a kisadózó bevétele végül meghaladja a 6 millió forintot: a 6 millió forint feletti részre 40 százalékos adót kell fizetni - írja közleményében a NAV. A decemberi döntés meghozatalához segítséget nyújt a NAV is. A www.nav.gov.hu honlapon tájékoztatót tettek közzé, a Contact Center munkatársai (06-40/42-42-42) pedig válaszolnak a szabályozással kapcsolatos adózói kérdésekre.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.