brusszel


Néhány év múlva zavarok lehetnek a hazai áramellátásban szakértők szerint

Figyelő Online
2012.11.13  18:19   
mail
nyomtatás
A kedvezőtlen befektetési környezet miatt nem várható új erőművek építése a közeljövőben, így azonban már néhány év múlva zavarok lehetnek a hazai áramellátásban - összegezték energiapiaci szereplők az Energiainfo.hu internetes szakportál keddi budapesti sajtóbeszélgetésén.
A CEZ cseh villamosművek öt évet töltött azzal, hogy előkészítsen két projektet, köztük a százhalombattai kombinált ciklusú gázturbinás erőművet, amelyek most nem épülnek meg - mondta el Hornai Gábor, a CEZ Magyarország ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a befektetni szándékozók közül mások is arra a következtetésre jutottak, hogy túlságosan kockázatos most erőműépítésbe kezdeni.Az ügyvezető igazgató szerint a villamos energia ára a válság óta csökken, részben a gazdasági recesszió, részben a szén-dioxid kvótaárak, valamint a szénár csökkenése, illetve a megújuló energiaforrások belépése miatt. Ezért a nagyerőművi beruházások megtérülése olyan hosszú idő lenne, amit magánbefektetők jelenleg nem vállalhatnak.

Stratégiai beruházásokat csak államok finanszírozhatnak - fogalmazott Hornai Gábor.Turai József, a Magyar Energiakereskedők Szövetségének elnöke úgy látja, a jelenlegi helyzetben a kereskedők rövid távra rendezkedtek be, rövid távú értékesítésre azonban nem lehet erőművet építeni.A szakember szerint a nagykereskedelemben már most is érezni, hogy az elöregedő hazai erőműpark nincs a legjobb állapotban, emellett az idén több áramtermelő is kiesik a rendszerből. Magyarország most fogja elérni a legnagyobb áramimport mennyiséget, az idei bruttó import elérheti a 17 terawattórát, míg az áramexport a 10 terawattórát - jelezte Turai József.A szakértők szerint kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben a jónak számító magyar áramellátási rendszer meddig marad fenn, illetve a kisebb kínálat mennyire hajtja fel az árakat.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Gazdaságenergia

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.