brusszel


Alacsony forgalom, enyhe emelkedés a tőzsdén

Figyelő Online
2012.11.13  18:36   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,28 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 18 974,34 ponton zárt kedden.


A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta: rendkívül alacsony volt a forgalom, a befektetők "menekültek" a magyar piacról. A nap végére a nyugat-európai piacoknak köszönhetően kissé megnőtt a forgalom, és emelkedésnek indult a BUX - fűzte hozzá a szakértő.

Králik István, a KBC vezető üzletkötője is az alacsony forgalmat emelte ki. Hozzátette: a befektetői érdeklődés annak ellenére volt nagyon limitált, hogy a héten teszi közzé gyorsjelentését az OTP és a Mol is.

Az üzletkötő kifejtette: reggel nyomott hangulatban indult a kereskedés, a piacok nem lélegeztek fel Görögországgal kapcsolatban, miután azonban napközben érkeztek kedvező hírek a dél-európai ország finanszírozásával kapcsolatban, felfelé korrigáltak az európai piacok, így a BUX is.

A Mol 65 forinttal, 0,35 százalékkal 18 735 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,37 százalékkal 4095 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,72 százalékkal 412 forintra csökkent, forgalma 671,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 395 forinttal, 0,98 százalékkal 39 805 forintra esett, a részvények forgalma 649,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 225,1 millió forintos forgalom mellett 110 forinttal, 0,64 százalékkal 17 170 forintra gyengült. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.064,73 ponton zárt kedden, ez 3,29 pontos, 0,31 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200