Erős harmadik negyedévet zárt a Mol, a jó teljesítmény a készpénztermelő képesség javulásával is párosult, ami tovább javította a társaság pénzügyi pozícióit - értékelte az olajtársaság negyedéves eredményeit Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese. Kiemelte, hogy bár a kutatás-kitermelés (upstream) a csoport teljesítményének még mindig a legnagyobb hozzájárulója, ugyanakkor a finomítás (downstream) üzletág 86 milliárd forint speciális tételek nélküli EBITDA eredményt (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) ért el a harmadik negyedévben, azaz majdnem felét adta a csoport 188 milliárd forintos EBITDA eredményének. Hozzátette, hogy 2008 második negyedéve óta ez a legerősebb üzletági teljesítmény. Megjegyezte, hogy a petrolkémiai üzletág ugyanakkor továbbra is veszteséges.
A vállalatvezető értékelése szerint az eredmény mögött a kedvező külső környezet áll, amit erős belső teljesítménnyel ki tudott használni a vállalat. Emellett a harmadik negyedévben már jelentkeztek a meghirdetett új downstream program első eredményei is.
Az upstream üzletágról szólva elmondta, hogy az átlagos napi szénhidrogén kitermelés 112 ezer hordó volt a harmadik negyedévben, minimális mértékben csökkent az előző negyedévhez képest, ami alapvetően a horvát gáztermelés természetes csökkenéséből adódott. Az előző évhez képest jelentősebb a visszaesés a szíriai termelés ez évi kiesése miatt. Kérdésre válaszolva Simola József kifejtette, hogy 2013-ban még nem számol bevétellel Szíriából a Mol, véleménye szerint reálisan legkorábban 2014-ben várható, hogy ott helyreáll a rend.
A vezérigazgató-helyettes kifejtette, hogy a finomítói árrésekben jelentős csökkenés látszik jelenleg a harmadik negyedévhez képest, a negyedik negyedévben a marzsok tonnánként 100-140 dolláros tartományban alakulhatnak mind a benzin, mind a gázolaj esetében. A kőolaj árában nem számít változásra az év végéig, hordónként továbbra is 105-115 dollár közötti értékkel számol a vállalat. A brent és urali kőolaj árkülönbözetében Simola József szerint nem tartható a jelenlegi 1 dollár alatti érték, várhatóan 1 dollár fölött lesz a marzs az idén és 2013-ban is.
Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.
A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.
Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.
A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.