brusszel


Megnégyszerezte profitját a Danubius

Figyelő Online
2012.11.14  08:53   
mail
nyomtatás
A Danubius Hotels Nyrt. az idén a harmadik negyedévben 3,08 milliárd forint adózás előtti profitot ért el, szemben az egy évvel korábbi 685 millió forinttal - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli standard (IAS 34) alapján készült beszámoló szerint az első három negyedévben az adózás előtti eredmény 3,49 milliárd forint volt, míg az előző év azonos időszakában a csoport 21 millió forint veszteséget könyvelt el. Az összes működési és egyéb bevétel az első három negyedévben 35,8 milliárd forint volt, 8 százalékkal magasabb a 2011. első kilenc havinál. A csoport szállodáinak foglaltsága 64 százalékos volt az időszakban, míg egy évvel korábban 62,4 százalék. A cég magyarországi hoteljeinek bevétele 19,7 milliárd forintot ért el, 3 százalékkal nőtt, a foglaltság enyhén, 59,5 százalékról 61,5 százalékra emelkedett.

A működési nyereség 317 millió forinttal javulva 450 millió forintot ért el. A cseh szállodák jelentős, 16 százalékos bevételnövekedést, és az akvizíció óta elért legmagasabb nyereséget mutatták: a működési nyereség 1,2 milliárd forint volt, míg tavaly ilyenkor 790 millió forint. A szlovák szegmens árbevétele 11 százalékkal nőtt, részben a forintgyengülés hatására. A működési nyereség itt az első kilenc hónapban 617 millió forint volt, szemben a tavalyi 303 milliós veszteséggel. A román szegmens bevétele 14 százalékkal 1,47 milliárd forintra nőtt, a profit az előző év első három negyedévi 323 millió forintról 462 millió forintra emelkedett.

A csoport pénzügyi eredménye 2012 első három negyedévében 746 millió forint nyereség volt, szemben a tavalyi első három negyedéves 1,57 milliárdos veszteséggel, elsősorban az árfolyamváltozásoknak köszönhetően. A beruházások és befektetések értéke 2012 I-III. negyedévében 1,5 milliárd forintot tett ki, szemben a bázisidőszaki 3,4 milliárd forinttal, amikor jelentős gyógyászati beruházások történtek a cseh, szlovák és romániai leányvállalatoknál. A csoport átlagos létszáma 2012 első három negyedévében 4 százalékkal tovább csökkent, így 4381 fő volt, szemben a tavalyi 4544 fővel. A Danubius papírjaival a BÉT "A" kategóriájában kereskednek, a részvény kedden 2685 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 3395, a legalacsonyabb 2150 forint volt.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Gazdaságtőzsde

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200