Ez a sommás és szomorú válság-tapasztalás a közgazdaságtudományok egyik régi-új felismerése, amelyben ismét nagy erővel tört felszínre a makro és főleg a globális makro-folyamatok befolyásolásának igénye, annak őszinte belátása, hogy mennyire korlátozottak a beavatkozási eszközök, és mennyire kételyektől dús a beavatkozások eredményessége.

Nem meglepetés: a gazdasági növekedés újraindítása kulcsszóvá vált. Sőt, a fejlett világban talán egészen új modellek, új elképzelések után kell nézni ahhoz, hogy egy távlatban is tartható beruházási és munkahely-teremtési folyamat induljon be. A foglalkoztatást és a stabil jövedelemszerzést, ezekkel pedig a vásárlóerő kívánatos szintjeit széles társadalmi rétegek számára kell tudni fenntartani, mert csak ezzel a kellően széles fogyasztói tömeggel lehetséges a gazdaság lendkerekét kellően magas fordulaton tartani.

A fogyasztás ideális mértéke körül sok a komplikáció, mind az arányok, az időbeliség, mind a hitel-finanszírozás útvesztői miatt. Ezeket most nem tárgyaljuk, hanem egy jóval égetőbb és majdnem univerzális kérdést feszegetünk: meddig lehet a modern gazdaságot mozgásban tartani, ha a lendületet mindig az újabb és újabb termékek iránti és rendre egy kicsivel (vagy elvétve naggyal) mindig magasabb komfortigény táplálja?

Az évszázadok óta legjobban bevált - és így nyugodt lelkiismerettel a leghagyományosabbnak nevezhető - gazdasági hajtóerő, az átlagember, az egyéni fogyasztó azon igénye, hogy az élete minden szeletében egy magasabb komfortszintre kerüljön, az otthonától a munkahelyéig, a szórakozáson és a kikapcsolódáson át az általa megélt valóság összes terében. Mi más is lehet a modern társadalmakban a szakadatlanul növelendő fogyasztás alapvető célja, mint egy még nagyobb komfortszint elérése? Azon túl persze, hogy az alapvető, az un. basic needs igényeknek (étel, ital, lakás, közlekedés, kommunikáció, közlekedés, kultúra, stb.) mindig, több száz évvel ezelőtt és ma is, nagyon nehezen lehet az alsó, de leginkább a felső határát meghúzni.

A komfortnövelési igény szakadatlan jelenléte elég nehezen vitatható. A gondolat már jó negyven éve a tudomány csúcsain is kifejezést kapott, amikor megszületett a földi növekedés fizikai, ökológiai, sőt, csillagászati határait értelmező, a növekedés effektív fizikai határait számba vevő jelentés. 1972-ben, a Római Klub Limits to Growth (A növekedés határai) címmel kiadta azt az első, tudományosan megalapozott figyelmeztetést, amely a globális fogyasztási plafonok kijelölését sürgette. Ennek a - nevezzük így: ökológiai - szorításnak az ereje és befolyása mind közelebb került a hétköznapjainkhoz.

Van-e azonban reális esély arra, hogy az egyéni tipikus preferencia megforduljon, amelyben a „nagyobb komfort többet ér, mint a kevesebb", és ezért kívánatosabb? Erre minimális az esély. Esetleg elképzelhető, hogy az igények sodrása egy napon, de nem a közeljövőben, valamilyen semleges, egy kvázi-kielégítő komfort irányba forduljon. Ám tárgyilagos és főleg történelmi szemléletben vizsgálva a kérdést, erre a fordulatra most még nem érdemes számítani. A magasabb komfortszint elérésére bizony mindig ellenállhatatlan vonzerőt érzünk: a nagyobb ház, a több szoba, esetleg légkondicionált, egy jobban felszerelt konyha, a nagyobb, szebb és jobb, netán jakuzzis fürdőszoba, a korszerűbb, több kényelmi berendezést kínáló autó egy billenő ajtós, automata garázsban, jobban keresett.

De ilyen a robotokat vezérlő és egyéb otthoni komfortokat irányító számítógép, az okos mobiltelefon, a távolabbi egzotikus utazás, a vélhetően hosszabb életet biztosító kényelmi gépek és szolgáltatások garmada hamar, vagy előbb utóbb, de felkerül a modern ember fogyasztási kívánságlistájára. Ez idő tájt, ez így természetes. Nehéz az új generációt meggyőzni arról, hogy a korábbiak kevesebb komfortja is elég. Nekik nem. Ha ez az eredeti és nem szűnő vágy hajtja tehát ma is a fogyasztást, vagyis az elmúlt másfél évszázad ipari, majd poszt-indusztriális társadalmaiban leginkább azért dolgozunk, hogy egymásra licitálva több és több kényelmet vegyünk, akkor elég nagy és mély csapdában vagyunk. Más kérdés, hogy egy idő után a bölcsebbik fajta ember belátja, nem minden megvett komfort vált javára, hogy dicsőségről ne is beszéljünk.

Egy tágabb perspektívában szemlélve ugyanezt a szakadatlan komfortnövelési folyamatot, egyúttal az elmúlt évek - sajnos - hosszan megrekedt észak-amerikai és európai növekedési trendjeit is figyelve, egészen bizonyosan megállapítható, hogy a jövőt alapos átalakításokkal, újra kell tervezni! A modern városi élethez kapcsolódó komfortokat és az azokat kínáló iparágakat, szolgáltatásokat meg kell változtatni: a lakhatást és a közlekedést támogató komfortok jelenlegi formájukban nem tarthatóak, mindenekelőtt az energia-beviteli igényük, a méretük és a kiszolgáló komfort-gépezetük élettartama miatt. Akkor van esély a bővülésre, ha sikerül olyan újraformált iparágakat kiépíteni, amelyek ergo- és ökonomikus termékeket gyártanak, amelyek továbbra is több komforttal kecsegetetenek, és amelyek iránti igény is stabil. Persze, csak ha termelési és nemzetközi versenyképességi bonyodalmak nem keletkeznek, és az új termékek energiamérlege már jóval kedvezőbb, nos, csak akkor beszélhetünk majd valóban valami újról. Ekkor immáron nemcsak a szlogenek szintjén megragadt fenntartható fejlődésről, hanem az előbb említett, erősen korlátos, a fizikai tényezők tekintetében is tartható, és távlatilag is munkahelyteremtő növekedési korszakról beszélhetünk. Tudományt, képzeletet és embert próbáló feladat tehát van bőven.

Mert hosszú út vezetett a 19 sz. végétől - amikor még a fürdőkád például az USA déli államaiban luxusnak minősült, ezért ott adóköteles is volt - máig, amikorra a hidromasszázs kád már gyakran elvárt komfortnak minősül, na és persze, különadó sem terheli.

Mindazonáltal nehezen hihető, hogy az emberiség, élén a fejlett világgal - majd a jó példa nyomán a fejlődő térségek - lemond arról a több ezeréves igényéről, hogy neki a több komfort mindig jobb, mint a kevesebb. De azért arra lehet, sőt, muszáj törekedni, hogy a komfortok ugyan tovább gyarapodjanak, ám azokat az energia- és anyagi korlátok oldaláról másként értelmezzük: azt az érzést és élményt, hogy mindig a több és nem a kevesebb kényelmi állapot a kívánatos, nem tudjuk átprogramozni, a termék-tervezést azonban talán igen. Nem hiszem azonban, hogy van egyéb, jobb választás: ergonomikusabb világban kell éljünk.

Kapcsolódó cikkek