brusszel


Szijjártó a kohéziós pénzek szinten tartásáért kardoskodik

Figyelő Online
2012.11.14  09:56   
mail
nyomtatás
Nincs olyan európai elv, amely indokolná, hogy a felzárkóztatásra szánt kohéziós forrásokat éppen azoktól az országoktól, illetve térségektől vegyék el a legnagyobb mértékben, amelyek a legkevésbé fejlettek - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
A "kohézió barátaiként" emlegetett országcsoport keddi brüsszeli találkozójával kapcsolatban az államtitkár elmondta: az EU tizenöt, a csoporthoz tartozó tagállama együttesen kitart amellett, hogy a kohézióra szánt forrásokat továbbra sem szabad csökkenteni. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a kohéziós politika nemcsak azoknak az országoknak térül meg, amelyek használják ezeket a fejlesztési forrásokat, mint például Magyarország, hanem azoknak is, amelyek befizetéseiből a kohéziós források keletkeznek.

Több miniszterelnök is jelezte, hogy a fejlesztési forrásokból megvalósuló projektek jelentős részét nyugat-európai cégek hajtják végre, a technológia sok esetben nyugat-európai országokból érkezik. Tehát a kohéziós forrásokból megvalósított fejlesztésekből a nettó befizető országok legalább annyit profitálnak, mint azok, ahol ezek a fejlesztések megvalósulnak - közölte az államtitkár. Jövő csütörtökön és pénteken találkoznak az EU állam és kormányfői; a találkozó tétje, hogy sikerüljön megállapodni az EU következő hétéves költségvetési perspektívájáról. Ezért is volt fontos, hogy a "kohézió barátai" országok egységesen kitartsanak álláspontjuk mellett - tette hozzá Szijjártó Péter.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.