– Barack Obama újraválasztását követően a Dow Jones index néhány órán belül több mint 2 százalékot veszített az értékéből. Miért reagált a tőzsde ilyen idegesen a végeredményre, amelyet pedig a közvélemény-kutatások jó előre megjósoltak?

– Úgy tűnik, az intézményi befektetők Mitt Romney győzelmében reménykedtek. A választások eredménye, a törvényhozási status quo megerősítése növelte az aggodalmukat arra vonatkozóan, hogy a fiskális szakadék (erről lásd a keretes anyagot – a szerk.) mégsem lesz elkerülhető. Az első reakciók óta azonban a kompromisszumkészség jelei érkeznek a kongresszusi republikánusoktól és a Fehér Házból egyaránt. Ha újabb pozitív hírek jönnek az egyezségről, vagy legalábbis a szakadékba zuhanás elodázásáról, akkor a piaci hangulat könnyen kedvező fordulatot vehet.

A fiskális szakadék réme

Amennyiben a kongresszus újévig nem tud megegyezni a költségvetési hiány csökkentésének módjairól, akkor az Egyesült Államokra „fiskális szakadék” vár. Ezt az elnök és a képviselőházi republikánus többség közötti kényszeregyezség mélyítette ki. A tavalyi alkura azért került sor, mert a törvényhozási patthelyzetben másként nem volt lehetséges az államadósság felső korlátjának az emelése, ennek elmaradása viszont a szövetségi kormány fizetésképtelenségét okozta volna. Ha az Egyesült Államok belekényszerülne e szakadékba, akkor az megfelezné a jelenlegi 2,5 százalékos növekedési rátát, és – munkahelyek százezreinek megszűnésével – több mint egy százalékponttal növelné a munkanélküliséget. Megelőzendő a bajt, az újraválasztott elnök, Barack Obama már múlt pénteken felszólította a képviselőházat a cselekvésre, mondván: legalább az évi negyedmillió dollár alatt kereső családok adócsökkentésének kérdését újítsák fel.– A politikai jobboldal szerint a költségvetési hiány és az államadósság növekedésének kezelése a legsürgősebb feladat, míg az elnök kiegyensúlyozott bevételbővítésben, illetve kiadáscsökkentésben hisz. Mi a valószínűsége egy nagy alkunak?

– Meglehetősen derűlátó vagyok. Szerintem 2013 folyamán, valószínűleg még a nyári kongresszusi szünet előtt, sor kerül a megegyezésre, ami tíz év alatt körülbelül 4000 milliárd dolláros költségvetési megtakarítást hozhat. Ez megfelel annak a nagyságrendnek, amelyről 2011 augusztusában tárgyaltak, amikor az egyezkedés megszakadt. Még az is elképzelhető, hogy a nagy alkut már sokkal korábban megkötik.

– Mennyire valószínű a jelenlegi adórendszer érdemi átalakítása? Vagy csak minimális változásokat várhatunk?

„A vállalkozó kedvû gazdaságban, a vállalkozói tôkében rejlik a válság elôtti gazdasági viszonyokhoz való visszatérés esélye.”

– A társasági adót illetően széles körű az egyetértés: mérsékelni kell a jelenlegi 35 százalékos kulcsot, s korlátozni kell az adóalapból levonható kategóriákat és adóhiteleket. Azt hiszem, ez része lesz a megállapodásnak. A személyi jövedelemadó terén Obama valószínűleg mégsem ragaszkodik majd ahhoz, hogy a jelenleg legmagasabb 35 százalékos adókulcsot a Bush-féle adócsökkentések előtti 39,6 százalékos szintre növeljék. Ez lehet az egyezség ára, ha a republikánusok beleegyeznek abba, hogy a legfelső sávba eső adófizetők levonható tételeit korlátozzák. Mindkét fejlemény kedvező lenne a gazdaságra és a lakosságra nézve is.

– Mennyire súlyos a jogi szabályozás gazdasági terhe? Ez volt a kampány során Romney egyik leggyakrabban hangoztatott bírálata az Obama-kormányzat ellen.

– A szövetségi szabályozás összességének gazdasági hatása szinte biztosan nagyobb, mint a szövetségi költségvetésnek az a része, amelyet kötelezettségeken kívüli kiadásoknak – discretionary spendingnek – nevezünk. Csakhogy a társadalomnak haszna is van a szabályozásból. A legnagyobb gond a következetlenség: egyes előírások sokkal költséghatékonyabbak, mint mások. Ez azért van, mert a szabályozást lehetővé tévő törvények nem hatalmazzák fel a kormányszerveket az új rendelkezések haszonegyensúlyának elemzésére. Roppant örvendetes lenne, ha ezen tudnánk változtatni. De ezt még Romney is – aki amúgy széles körű deregulációs programot javasolt – csak a levegő- és víztisztasági törvény esetében támogatta. Meg kellene követelni, hogy ezt a haszonköltséggel kapcsolatos egyensúlyszámítást minden területen elvégezzék.

– Vajon az Egyesült Államok nem hárítja át a terheket a világ többi részére a monetáris lazítás, azaz a quantitative easing technikájával?

– Nem, dehogy! Az amerikai kamatlábak alacsonyan tartásával az ország monetáris ösztönzést nyújt a világ többi részében is, hiszen annak előnyeit másutt is ki lehet használni. Mint ahogyan a magyar állampapírok esetében is láthatóan kedvező állapotot teremtett a pénzmennyiség-növelő intézkedések harmadik szakaszának szeptemberi bejelentése.

– Az amerikai politikai életben elterjedt szokás, vagy inkább megkerülhetetlen elvárás, hogy a jelöltek végtelen önbizalommal tesznek tanúbizonyságot az „Amerika legjobb napjai még előttünk állnak” típusú biztatás és az amerikai társadalom kivételezettségének tételével párosuló küldetéstudat mellett. Az ön legújabb könyve, A jobb kapitalizmus egyfajta „képzelőerős szükséglettel” magyarázza ezt a derűlátást.

ROBERT LITAN
■ 
A Bloomberg pénzügyi és piacelemző cég kormányzati gazdasági információs ágának kutatási igazgatója; egyetemi tanár.
■ 
A Yale Egyetemen szerzett jogi diplomát és közgazdasági PhD-fokozatot. Korábban a washingtoni Brookings Intézet alelnöke volt.
■ 
A kilencvenes évek Clinton-kormányzatában először az igazságügyi tárca trösztellenes és szabályozási ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkáraként, majd a szövetségi kormány költségvetési hivatalának igazgatóhelyetteseként dolgozott.
■ 
Az Amerikai Tudományos Akadémia megbízásából ő irányította azt a bizottságot, amely jelentést készített a természeti katasztrófák gazdasági hatásáról, s a nagyberuházások költségvetési tervezését elemző elnöki különbizottság élén is állt.
■ 
Híres arról, hogy a kormányzatban végzett korábbi tevékenysége, illetve az elmúlt másfél évtizedes gazdasági kutatásai során is ideológiamentes elvekből indult ki, s össze tudta hozni az eltérő közpolitikát támogató közgazdászokat.
■ 
Több mint 25 szakkönyv szerzője vagy társszerzője. A jobb kapitalizmus című munkája, amelyet Carl Schramm-mal közösen írt, idén szeptemberben jelent meg.– Akár tudatában vagyunk, akár nem, a jobb élet lehetőségének megteremtése a magunk és gyermekeink számára, vagyis az úgynevezett amerikai álom valóra válása a gazdasági növekedés várható mértékétől függ. Ha gyors tempó valószínű, és ebben kollektíven hiszünk is, akkor az emberek merész álmokat szőnek. Ám ha a legtöbben a lassú növekedéstől tartunk, ami a pénzügyi válság óta tapasztalható, akkor az megbéklyózza ambíciónkat és képzeletünket. Ez az imaginatív deficit. Ha azt akarjuk megérteni, honnan jöhetnek a jövő munkahelyei, akkor érdemes megvizsgálni az elmúlt negyedszázad tapasztalatait. A legutóbbi válságig eltelt időszak során, nagyjából 1980 és 2007 között megteremtett 40 millió új munkahely túlnyomó többségét az új, öt évnél fiatalabb kis cégek hozták létre, amelyek közül sokan rendkívül gyorsan növekedtek. Ez egy roppant figyelemreméltó statisztika, ami azt jelenti, hogy a vállalkozó kedvű gazdaságban, a vállalkozói tőkében rejlik a válság előtti gazdasági viszonyokhoz való visszatérés esélye. Konkrét területeket nehéz megjósolni, a futuristák sokszor estek súlyos tévedésekbe. De gondoljunk csak a számítógépesítés további lehetőségeire, az önvezérlő személygépkocsikra és utakra, a szinte minden kétkezi munkát kiváltó robotokra, az orvostudomány nyitott fejlődési szükségleteire. Új gyógymódok, új terápiák hosszabbíthatják meg az életet, egyszersmind javítva annak minőségét. Amerika mindig élenjárt az efféle vállalkozó szellem termékeinek életre keltésében.

Kapcsolódó cikkek