brusszel


A hét legfontosabb céghírei

Figyelő Online
2012.11.15  06:44   
mail
nyomtatás
Húszéves az RS Bútoráruház, a Holcim pedig laboratóriumot avatott.

Hegmanné Nemes Sára NFM-államtitkár

Húszéves az RS Bútoráruház

Húsz éve nyitotta első diszkontját a mára több mint száz magyar beszállítóval dolgozó RS Bútoráruház. Többmilliárdos bevételével az ország egyik legerősebb bútorforgalmazó cégévé vált, bár a válság őket sem kímélte. Az elmúlt öt évben a költséghatékony és lassú növekedési politikát követik, legutóbb 2011-ben nyitottak új áruházat Budaörsön. Az eredeti alsó középosztály mellett mára a magasan kvalifikált réteget is megcélozták. „A magyar állam nem segíti a hazai bútoripart, a bankok pedig olyan negatívan ítélik meg a helyzetet, hogy nem helyeznek ki hiteleket. A Magyar Innovációs Központ a bútorgyártókat kívánta segíteni, de magunkra maradtunk a kezdeményezéssel. Az RS mindenesetre továbbra is hazai gyártókkal dolgozik” – fejtette ki sajtótájékoztatójukon Pólya Miklós, az RS Bútor tulajdonosa.


Dobos Erzsébet a sajtótájékoztatón

Milliárdos befektetések

Az idén mintegy 1,7 milliárd euró összértékű működőtőke-beáramlásról tárgyalt, illetve tárgyal a külföldi befektetések ösztönzését koordináló Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA). A közvetlen külföldi tőkeberuházások következtében létrejövő új munkahelyek száma pedig pozitív döntések esetén meghaladhatja a 17 ezret – hangsúlyozta Dobos Erzsébet elnök a HITA sajtótájékoztatóján. Az elmúlt hónapokban már letárgyalt tőkeberuházások az Opel, az Avis, a Givaudan, a Stadler, a Teva és a Rehau fejlesztései. A HITA jelenleg 90 projektet kezel 57 egyéb megkeresés mellett. Az idén eddig 15 esetben született pozitív befektetői döntés, ezek mintegy 310 millió euró invesztíciót jelentenek, és közel 2000 új munkahelyet hoznak létre Magyarországon. Az idén a befektetők elsősorban a járműipar beruházási lehetőségei iránt érdeklődnek, amelyeket a sikeres Mercedes- és Audi-nagyberuházások vonzanak Magyarországra.



Laboratóriumot avatott a Holcim

Átadták a Holcim új miskolci laboratóriumát. A 20 millió forintos beruházás betonüzemek és szerződött partnerek gyártásközi ellenőrzését, receptoptimalizálást, cement- és betontechnológiai tanácsadást, valamint különböző összehasonlító vizsgálatokat végez a régióban. A többszörösen díjnyertes Holcim Hungária Zrt. 2011-es árbevétele meghaladta a 17 milliárd forintot.


Gyaloglás a repülôhöz. A Wizz Air visszavonult

Wizz Air: vissza a buszhoz!

Az elmúlt hetekben nagy feltűnést keltettek a Liszt Ferenc repülőtéren felhúzott sátrak, amelyek a diszkont-légitársaságok utasait hivatottak megvédeni az időjárás viszontagságaitól. Információink szerint alapjáraton utasonként alig több mint száz forintot nyernek a fapados társaságok azzal, hogy a buszos kiszállítás helyett gyaloglásra és szabad ég alatti várakozásra kényszerítik a jegytulajdonosokat. Járulékos költségként azonban mindehhez hozzájönnek még egyéb, például a gépek eltérő parkolási díjaiból származó összegek is, így a különbség utasonként akár a 2 eurót is elérheti. Csak Budapesten évente több millió eurós spórolást eredményezhet mindez, hiszen a Malév csődje után itt a tavalyi 2,28 millió főről 2012-ben 4,01 millióra emelkedett a fapadost választó utazók száma. Ezért is keltett meglepetést, hogy a Wizz Air november 12-én bejelentette: a negatív visszajelzések alapján úgy döntött, ezentúl mégis busszal viszi utasait a repülőgéphez. Továbbra is gyalogoltat az EasyJet, a Jet2.com, valamint a Ryanair, hozzájuk információink szerint hamarosan újabb társaságok is csatlakozhatnak. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója közölte lapunkkal: „Amint az építési engedélyeket sikerül beszerezni, megkezdődik a könnyűszerkezetes fapados várók felhúzása, amelyek átadása 2013 kora tavaszán várható.”
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: céghírek

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200