brusszel


Pro Natura Díjat kapott a Természetvédelmi Világszövetség főigazgatója

Figyelő Online
2012.11.14  21:27   
mail
nyomtatás
Julia Marton-Lefevre-nek, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) magyar származású főigazgatójának a globális környezet- és természetvédelem, valamint a környezeti nevelés és a fenntartható fejlődés elősegítése érdekében kifejtett meghatározó munkájáért Pro Natura Díjat adományozott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
A kitüntetést Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke adta át szerdán az Országházban, ahol a Vidékfejlesztési Minisztérium képviseletében jelen volt Illés Zoltán a környezetügyért felelős államtitkár. Lezsák Sándor aláhúzta: Magyarország hazavárja az innen elszármazottakat, és büszke azokra, akik életművükkel Magyarországnak is elismerést szereznek.

Illés Zoltán laudációjában azt emelte ki, hogy Julia Marton-Lefevre hosszú évek óta tölt be vezető pozíciót számos nemzetközi szervezetben. Kiemelkedő szerepe volt többek között a LEAD program irányításában, amely azt tűzte ki célul, hogy a világ különböző pontjain élő vezetőket felkészítse a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos feladatokra. A Nemzetközi Tudományos Tanács igazgatójaként pedig azért tevékenykedett a kitüntetett, hogy a nemzetközi tudományos élet szereplőinek közös platformot biztosítson az emberiség érdekében végzett munkához. A főigazgató 2005. óta az ENSZ közgyűlése által létrehozott Békeegyetem rektora. Julia Marton-Lefevre 2007. óta tölti be a Természetvédelmi Világszövetség főigazgatói posztját. Az IUCN-t 1948-ban alapították, akkor ez volt az első globálisan működő környezetvédelemmel foglalkozó szervezet. Mára a legnagyobb, az egész világot behálózó természetvédelmi szervezetté vált. A világszövetség elsődleges célja a biológiai sokféleség megőrzése. Az IUCN-nek több mint 200 kormányzati és mintegy 900 civil szervezet a tagja. Magyarországot a vidékfejlesztési tárca mellett több alapítvány és természetvédelmi szervezet is képviseli az IUCN-ben. A főigazgató az MTI-nek elmondta: rendkívül büszke a hazájától kapott kitüntetésre, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az emberiség számára rendkívül fontos a természeti környezettel való harmonikus együttélés, a természetes környezet megóvása. Illés Zoltán az MTI-nek arról beszélt, hogy jelenleg a világon a környezetszennyezés mellett a természet pusztítása a legnagyobb gond. Ezért a természet sokszínűségét kell leginkább megőrizni. Az IUCN mostani főigazgatójával rendkívül szoros kapcsolata alakult ki Magyarországnak. Az ő munkássága kihatott a magyar környezet- és természetvédelem fejlődésére és pozitív nemzetközi megítélésére.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.