brusszel


Elkészült a Rudas

Figyelő Online
2012.11.15  11:49   
mail
nyomtatás
Befejeződött a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda műemléki rekonstrukciója és turisztikai fejlesztése, a félmilliárd forintos beruházást csütörtökön adta át Szentes Tamás egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója.
A főpolgármester-helyettes az átadási ünnepségen elmondta: a felújítási munkák részét képezik annak a fővárosi koncepciónak, hogy Budapest - régi hírnevéhez kötődően - ismét vonzó fürdőváros legyen. Budapest a turizmusban tapasztalható, éleződő versenyhelyzetre csak egyféleképpen reagálhat, a város gyógy- és egészségturizmusát meghatározó fürdők szolgáltatásainak fejlesztésével, a műemléki gyógyfürdők modernizálását célzó rekonstrukciók megvalósításával - hangsúlyozta Szentes Tamás.

A felújításra a BGYH 2011-ben nyert el 393 millió forint támogatást az EU regionális fejlesztési alapjából, amelyet saját forrással egészített ki, a beruházás 493 millió forint összköltségének 22,7 százalékát biztosította a társaság.Szőke László elmondta: a korszerűsítési programtól azt várják, hogy növekedni fog a 440 éves fürdő turisztikai vonzereje, így vendégforgalma is. Hozzátette: a társaság további fejlesztéseket tervez annak érdekében, hogy javítsák a Rudas fürdő versenyképességét és szolgáltatásainak kínálatát. Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a fürdő épületében található régi palackozó rész - itt élményfürdőt szeretnének majd kialakítani - még nem került a használatukba.

A beruházás során a múlt értékeinek megőrzését tartották szem előtt, ám a jövő technológiájával szerelték fel a létesítményt. A homlokzatot és a tetőszerkezetet az 1800-as évek végi állapotnak megfelelően állították helyre, korabeli fotók és tervrajzok alapján. Így a fürdő hírnevéhez és múltjához méltó szépségével díszíti a Duna part világörökség részének nyilvánított szakaszát - hangsúlyozta a BGYH vezérigazgatója. Az épületet akadálymentessé tették, korszerűsítették a fűtési, a szellőztetési és a világítástechnikai rendszereket. Az új büfét mind a fürdőben tartózkodó, mind pedig a fürdő területén kívül tartózkodó vendégek használhatják.A projekt kivitelezője a Kalotherm Zrt. volt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200