brusszel


Az OTP lett az év bankja a MasterCard versenyén

Figyelő Online
2012.11.15  16:13   
mail
nyomtatás
Az OTP Bank negyedszer nyerte el az év bankja címet a hetedik alkalommal megrendezett MasterCard - év bankja versenyen, a második helyezett az UniCredit és az FHB Bank lett megosztva, a harmadik pedig a Budapest Bank.
A MasterCard csütörtöki közleménye szerint az OTP Bank az év során megtartotta erős tőkehelyzetét, emellett fejlesztette e-bankolási technológiáit, amelynek eredményeképpen az idén bevezetett "Az év mobileszköz alkalmazása" kategóriában is az első helyen végzett. A verseny másik nagy nyertese idén a MagNet Magyar Közösségi Bank lett. A pénzintézet "Az év társadalmilag felelős bankja" és "Az év lakossági hitelterméke" kategóriában is első helyet szerezett.

A közleményben Hemberger András, a MasterCard Europe igazgatój kifejti: "napjainkban állandó változás, fejlődés és innováció jellemzi a pénzügyi szektor szinte minden területét. A MasterCard éppen ezért tartja fontosnak, hogy immár hetedik éve a banki szféra átfogó piaci áttekintése és rangsorolása mellett megmutassa, hogy a hazai kereskedelmi bankok mely területeken nyújtanak kimagasló színvonalú szolgáltatásokat, és emelkednek ki versenytársaik közül ". Már hetedik éve töretlenül "Az év lakossági számlacsomagja" a nulla forintos bankszámla a Citibanktól. Az év lakossági megtakarítási termékéne" az FHB Bank FHB Forte Inflációkövető Kötvényét választotta a zsűri.

A zsűri az idén a MagNet Bank Mentor hitelterméket tartotta első helyre érdemesnek az év lakossági hitelterméke kategóriában. Az év leginnovatívabb bankja a Gránit Bank lett, az év társadalmilag felelős bankja kategória győztese pedig tavalyhoz hasonlóan idén is a MagNet Bank. A pénzintézet banki nyereségének 10 százalékáról közel 10 000 ügyfele rendelkezik, 92 hazai közhasznú civil szervezet javára.

A MasterCard év bankja díjsorozat részeként az idén harmadszor adták át a MasterCard és a Pénziránytű Alapítvány közös díját a pénzügyi kultúra fejlesztése terén legaktívabb banknak. A kategória győztese holtversenyben a Budapest Bank és az OTP Bank lett. A tavalyi évhez hasonlóan az dén is döntetlen eredmény született az év bankára kategóriában: a Magyarországon működő pénzintézetek vezetőinek szavazata alapján Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója és Hendrick Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója megosztva nyerte el a kitüntető címet. Az év ifjú bankára Turmezey Tamás, a Budapest Bank harmadik feles értékesítési vezetője lett 2012-ben.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200