brusszel


Gyurkó Szilvia kapta AmCham-díjat

Figyelő Online
2012.11.17  13:00   
mail
nyomtatás
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) az idén harmadszor adta át a Női Kiválóság Díjat: a zsűri ezúttal Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi igazgatója teljesítményét ítélte a leginkább elismerésre méltónak.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara közleménye szerint az AmCham Női Kiválóság Díjra, melynek idei témája a "Teljesítmény fiatalon" volt, nyár óta lehetett jelölni olyan 25-35 év közötti sikeres nőket, akiket egyelőre talán csak közvetlen környezetük - családjuk, barátaik, kollégáik - tartanak elismerésre méltónak és példaértékűnek. Az idén, akárcsak tavaly és 2010-ben, közel 50 jelölés érkezett a pályázatra az ország számos városából. A pályázatok egytől-egyig sikeres, inspiráló és példamutató nőkre hívták fel a szakmai zsűri figyelmét - közölte az Amerikai Kereskedelmi Kamara.

A döntőbe öt hölgy került: Bársony Katalin, a Romedia Alapítvány ügyvezetője, Baska Barbara, designer, képzőművész, filmrendező; Dinók Henriett, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének fiatal kutatója, Fellegi Borbála, a Foresee kutatócsoport alapító ügyvezetője és Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi igazgatója. A fődíjat az AmCham hatodik Esélyegyenlőségi konferenciáján, november 15-én adta át Gyurkó Szilviának Dávid Péter, az AmCham ügyvezető igazgatója, Jádi Németh Andrea, a Díj zsűrijének elnöke, Mayer Zsolt, a MARS és Bresztyenszky Éva, a Morgan Stanley képviseletében. Gyurkó Szilvia jogászként már nagyon fiatalon az ELTE oktatója lett.

Éveken át az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, kutatásai, publikációi nagy visszahangra találtak a médiában. Mindeközben civilként is nagyon aktív tevékenységet folytatott. Volt a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület vezetője, jogi tanácsadóként dolgozott több kiemelt szervezetnél. Jelenleg az UNICEF jogásza, a nagy nemzetközi szervezet "magyarországi arcaként" folyamatosan kommunikál a legaktuálisabb ügyekben - olvasható az AmCham közleményében.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200