brusszel


Napi 15 millió dollárjába kerül Izraelnek a gázai hadművelet

Figyelő Online
2012.11.18  13:38   
mail
nyomtatás
Naponta körülbelül 12-15 millió dollárjába kerül az izraeli költségvetésnek a gázai hadművelet - legalábbis ezt a becslést tette közzé vasárnap a Jiszráél Hajóm című napilap katonai szakértőkre hivatkozva.
Drága háború
Minden egyes, palesztinok által kilőtt rakéta semlegesítése szerintük mintegy 60 ezer dollárral terheli a költségvetést, ennyibe kerül ugyanis a Vaskupola nevű légvédelmi rendszert által ilyenkor kilőtt két elfogórakéta. A légvédelmi rendszer régebben működő egységei egyszerre még két rakétát lőnek ki egy célpontra. Csak a legutóbb hadrendbe állított, körszerűbb radarokkal és vezérlőrendszerrel ellátott ötödik légvédelmi üteg használ egy-egy rakétát egy célpontra.



A Vaskupola alkotja az izraeli légvédelmi rendszer alsó szintjét: feladata, hogy a teherautó-méretű indítóállásról elindított radarvezérlésű rakétákkal a levegőben megsemmisítse az 5 és 70 kilométer közötti hatótávolságú rakétákat (ilyen fegyvereket használnak a Gázai övezetben tevékenykedő szélsőséges palesztin csoportok, valamint a libanoni Hezbollah síita szervezet fegyveresei). A Vaskupola első elemét tavaly márciusban állították hadrendbe a Negev-sivatagbeli Beér-Seva közelében. Szakértők szerint az elfogórakéták borsos ára ad magyarázatot a Vaskupola sajátos működésére.

Egy bevetés 2500 dollár
Észlelve az ellenség által elindított rakétát, a rendszer kiszámítja annak röppályáját és becsapódási helyét, majd csak abban az esetben semmisíti meg, ha az veszélyes, így például ha lakott övezetre hullana.Nem kis pénzt emésztenek fel a harci repülőgépek támadásai sem, ha figyelembe vesszük, hogy a gázai hadművelet kezdete óta Izrael több mint ezer légicsapást mért a palesztin enklávéra. Egy vadászbombázó bevetése 130-190 ezer dollárba kerül, egy harci repülőgépé pedig mintegy 25 ezer dollárba. A leggazdaságosabbak a pilóta nélküli repülőgépek: egy-egy bevetésük mindössze 2500 dollárt emészt fel.

A katonai költségvetést azonban leginkább a tartalékosok behívása terheli: minden egyes katona hetente majdnem 1800 ezer dollárba kerül Izrael államnak. Ez az egyik oka annak, hogy miközben a kormány 75 ezer tartalékos behívását engedélyezte, a hadsereg eddig csak 16 ezer behívót küldött szét. Szakértők ugyanakkor elismerik, hogy a pontos költségeket egyelőre lehetetlen kiszámolni, mivel nincsenek például pontos adatok arról, hogy a hadsereg mikor milyen típusú haditechnikát vet be a palesztin szélsőségesek ellen, illetve az esetleges kártérítések és a hadművelet okozta gazdasági károk nagysága sem ismert.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.