brusszel


A kisebb díjbevételű biztosítók járnak jobban az új adóval

Figyelő Online
2012.11.20  16:04   
mail
nyomtatás
Azzal, hogy a parlament hétfőn differenciálttá tette a biztosítási adót, a kisebb biztosítók alacsonyabb díjért tudják kínálni termékeiket, így torzul a piac - közölte a biztositas.hu internetes alkusz kedden az MTI-vel.
A nemzetgazdasági miniszter által a végszavazás előtt beterjesztett módosítás szerint a lakás- és casco biztosítások után fizetendő 10, illetve 15 százalékos adót mégsem egységesen kell megfizetniük a biztosítóknak - áll a közleményben. A végső változat ugyanis kedvezőbb adózást írt elő a kisebb biztosítóknak.

Amelyik cégnél az adóztatott díjbevétel 1 milliárd forint alatt marad, annak az adó negyedét, amelyiknek pedig 1 és 8 milliárd közé esik, annak a felét kell megfizetnie. Az a biztosító, amelynek az adóztatott biztosításokból a 8 milliárd forintot meghaladja a díjbevétele, annak a teljes összeg után kell adóznia.Az előző változat még sávos adózást írt elő, vagyis a nagyobb biztosítóknak is járt 8 milliárd forint díjbevételig a kedvezmény.A biztositas.hu előrejelzése szerint a kisebb biztosítók - a méltányosabb adózás miatt - olcsóbban tudják adni a termékeiket, amelyre a nagyobb biztosítóknak reagálniuk kell, tehát újabb verseny indulhat a szektorban.Ennek a lényege az, hogy nem háríthatják át az adót az ügyfeleikre, illetve az adóteher egy részét mindenképpen a nagyobb biztosítók viselik majd.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.