brusszel


A VDSZ szerint karácsony előtt bedőlhet a Mal, a vezérigazgató cáfol

Figyelő Online
2012.11.20  19:27   
mail
nyomtatás
A Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) szerint az iszapömlés következményeként kiszabott 135 milliárd forintos környezetvédelmi bírság miatt akár még karácsony előtt az utcára kerülhetnek a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. dolgozói, mert a cég csődbe megy. A cég vezérigazgatója azonban cáfolta a Mal bedőléséről szóló feltételezést.
A szakszervezet keddi közleménye szerint a kormány becsapott tízezer bizakodó embert, akik a Mal Zrt.-nél dolgoznak, mert az ajkai timföldgyár működésének jövőjét kidolgozó bizottság a bejelentés ellenére a mai napig nem kezdte meg a munkáját. A VDSZ attól tart, hogy a termelés bármelyik pillanatban leállhat. Az MTI megkeresésére Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy: a cégre kiszabott környezetvédelmi bírságot jogerős bírósági döntést követően lehet behajtani, az ügyben október végén indult közigazgatási per még folyamatban van.

Ugyanakkor kiemelte, hogy a céggel szemben nincs csődeljárás folyamatban.A szakszervezet emlékeztetett: a kormány néhány hónappal ezelőtt úgy határozott, hogy létrehoz egy munkacsoportot, amely megvizsgálja a Mal helyzetének rendezését."Ezzel szemben a hatóság nem fog eltekinteni a példátlanul magas környezetvédelmi bírságtól, amelyet jogerős bírósági végzés nélkül róttak ki a cégre, és bármelyik "pillanatban" be fognak hajtani, mit sem törődve azzal, hogy ez a Mal azonnali bezárásához vezet" - áll a közleményben. Mint írták, nem a bírság jogosságát vonják kétségbe, hanem annak mértékét tartják túlzottnak. Példaként a BP brit olajcég Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófáját említették, ahol a céget 4,5 milliárd dolláros pénzbírsággal sújtották, miközben az árbevétele a tragédia bekövetkeztekor 297 milliárd dollárt tett ki. A bírság ebben az esetben nem a cég tönkremenetelét célozta - hangsúlyozták.

Bakonyi Zoltán az MTI-nek hangsúlyozta: a cégre kiszabott környezetvédelmi bírságot jogerős bírósági döntést követően lehet behajtani, az ügyben október végén indult közigazgatási per még folyamatban van. Ugyanakkor ő is kiemelte, hogy a cég árbevételéhez viszonyítva kétszázötvenszer nagyobb bírságot kapott a Mal az iszapkatasztrófáért, mint a BP olajcég a Mexikói-öböl szennyezéséért. A Mallal szemben nincs csődeljárás folyamatban - tette hozzá.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.