brusszel


Megkreálták a szupererős mesterséges izmot

Figyelő Online
2012.11.21  09:36   
mail
nyomtatás
Szupererős mesterséges izmot hozott létre szén nanocsövekből álló, paraffinviasszal feltöltött szálakból egy amerikai, kanadai, brazil, ausztrál, kínai és dél-koreai szakemberekből álló nemzetközi kutatócsoport.
A mesterséges izom százezerszer nagyobb súlyt képes felemelni, mint a sajátja, és 85-ször több mechanikai erőt képes kifejteni, mint a vele megegyező méretű természetes izom - számolt be róla a Science Daily című tudományos portál.



Az anyagkutatók szén nanocsövekből indultak ki, amelyek aprócska üreges grafithengerekből álló "hegesztetlen" csövek. Egyetlen nanocső átmérője tízezerszer kisebb, mint az emberi hajszál átmérője, miközben egységnyi tömegre vonatkoztatva százszor erősebb lehet az acélnál."Az általunk kifejlesztett mesterséges izom erős, ultragyors összehúzódásokra képes, amelyekkel az ugyanolyan méretű természetes izomhoz képest kétszázszor nehezebb súlyokat emelhet fel" - magyarázta Ray Baughman kémikus, a kutatócsoport vezetője, a dallasi Texasi Egyetemen működő nanotechnológiai intézet igazgatója. Mint hozzátette, egyelőre nem gondolnak arra, hogy a testen belül lévő emberi izmokat helyettesítsenek az új mesterséges izommal, mert erre jelenleg alkalmatlan.

A Science tudományos magazinban ismertetett tanulmány szerint a mesterséges anyagot úgy készítették, hogy a szállá csavart szén nanocsöveket átitatták paraffinviasszal. Amikor akár elektromosan, akár fénnyel melegítették a viasszal feltöltött szálakat, akkor azok űrtartalma nőtt, tágultak, miközben hosszában zsugorodtak. Baughman úgy véli, hogy a mesterséges izmot egyszerűsége és nagy teljesítménye miatt széles körben alkalmazhatják a jövőben, például robotokban, műtéteknél használt katéterekben, mikromotorokban, állítható optikai rendszerekben, mikrobillentyűkben vagy akár játékokban.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.