brusszel


Felpörgetnék a beruházást Bezenyén

Eurovegas: Start, hitelszerződés nélkül
Figyelő Online - Halaska Gábor
2012.11.22  06:32   
mail
nyomtatás
Elkezdődtek a bezenyei kaszinóváros talajrendezési munkái, tavasszal pedig már a közművek építése is indulhat. 
A 300 millió eurósra tervezett beruházáshoz azonban még banki forrást kell szereznie a két osztrák tulajdonosnak.


Érezteti hatását a válság a Mosonmagyaróvár melletti Bezenyén is. A kilencvenes évek vége óta kisebb-nagyobb nekibuzdulásokkal tervezgetett kaszinóberuházás (Jackpot Bezenyén – Figyelő, 2011/31. szám) ugyanis évek óta csúszik. Ám úgy tűnik, most végre tényleg elkezdődhet. Igaz, még nem oszlott el minden felhő az égen: lapunk úgy tudja, hogy a hatalmas fejlesztés első ütemének felépítéséhez szükséges tőke fele már összejött, ezt önerőként fel tudja mutatni a két projektgazda.

A beruházók minden követ megmozgatnak a siker érdekében. Úgy tudjuk, osztrák bankokkal tárgyaltak, de nem sikerült konzorciumvezetőnek megnyerni egyiküket sem. Így most amerikai nagybankokkal folytatódnak az állítólag jól alakuló hiteltárgyalások. A Figyelő úgy értesült, hogy a két osztrák nagytulajdonos, Hans Asamer és Alfred Supersberger, illetve szervező csapataik még november első felében utaztak a tengerentúlra, hogy ottani bankokat győzzenek meg a finanszírozásról, illetve neves üzletembereket nyerjenek meg támogatónak.

A HVG október végi értesülései szerint Mikhail Bagdasarov örmény milliárdost, valamint spanyol és kínai nagybefektetőket is megkeresett a terület két osztrák tulajdonosa, és szóba került az üzemeltető Hard Rock International erőteljesebb pénzügyi szerepvállalása is. A két nagytulajdonost hivatalos és informális csatornákon is kerestük, de végül csak Kalapács Kornél ingatlanszakemberhez jutottunk el, aki a kivitelezés levezényléséért felel majd. Ő azonban titoktartási szerződésére hivatkozva sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt az értesülésünket, hogy a Market Zrt. előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy a projekt fővállalkozója legyen.



AZ ÖTLET JÓ VOLT
Az Eurovegas elhelyezkedése kiváló, három ország, benne két főváros reptereinek közelsége ígéretessé tette, ahogyan az üzemeltetést vállaló neves Hard Rock International belépése is. Ám mindez főként 2008 előtt számított igazán – véli egy független ingatlanszakértő. Ma, a rossz európai gazdasági helyzet mellett a magyar politika kiszámíthatatlansága is óvatossá teszi a projektgazdákat és különösen hitelezőiket. Márpedig jelenleg, amikor egy belvárosi négycsillagos szállónak is 70 százalék feletti töltöttséget kell produkálnia a nullszaldóhoz, egy pusztában újonnan épült komplexum megtérülése valóban nagy kérdés.

A szerencsejáték-üzemeltetésre, köztük a kaszinókon kívül már betiltott félkarú rablókra szóló koncesszió ugyanakkor továbbra is érvényes. Az Eurovegas beruházója, a Centrope Holding Limited ráadásul Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztostól felmentő levelet kapott, amelynek lényegi tartalma az, hogy a jelenlegi hatalom nem kíván a Sukoróba tervezett komplexuméhoz hasonló jogi ügyekbe, például a koncessziós szerződés újratárgyalásába bonyolódni.

HOSSZÚ TÁVRA
Nem mellékes, hogy mivel 2011 elején már működnie kellett volna az első bezenyei kaszinónak, késedelmi díjat kell fizetnie a beruházónak, amely naponta 1,37 millió forint, azaz évente szinte kereken félmilliárd. Ha jövő év végére sikerülne is átadni a komplexumot, még akkor is 1,5 milliárdot kell a beruházóknak kvázi fájdalomdíjként az államnak utalni. Úgy tudni, eddig pontosan fizeti a díjat a koncesszió tulajdonosa, ezáltal érvényes marad az üzemeltetési joga.



Ilyen körülmények közt érthető, hogy sietnének a kivitelezéssel. Úgy tudjuk, fel is pörgött a gépezet: a felső talajréteget mostanság távolítják el, és a téli fagyok elmúltával a csatorna- és más közműhálózatok kiépítését is megkezdik. Ugyanakkor 150-160 ezer négyzetméter beépítése még a mai gyors technikákkal számolva is bizonyosan eltart bő egy évig. A beruházó is 13 hónappal, azaz 2014 eleji átadással számol.

Az addig is napi 1,37 millió forintot fizető beruházók azonban valószínűleg a gazdasági klíma jobbra fordulásában, a stabil osztrák–német vásárlóerőben, illetve a fapados turizmusban bíznak. A hatalmas komplexumnál ugyanis nemcsak az olcsó finanszírozás, hanem a fizetőképes, főleg német ajkú, illetve repülővel érkező tömegek megjelenése is kulcsfontosságú. Márpedig a nyugat-európai polgárok és az üzleti utazók odacsábításához látványos léptékek és különleges ajánlatok kellenek.

A bezenyei kaszinóváros főbb adatai
■ 
160-ból először 16 hektárt építenek be.
■ 
A szórakoztató-központ beruházásának első üteme több mint 300 millió euró, mintegy 85 milliárd forint összértékű lesz.
■ 
Építenek egyebek mellett egy 1000 fős diszkót, egy 4000 fős koncert- és rendezvényközpontot, valamint egy 350 szobás szállodát.
■ 
A Hard Rock Hungary szállodatorony tervezett magassága 83 méter.
■ 
Az első ütem megnyitása 2014 elejére várható.
■ 
A KPMG tanulmánya szerint a kivitelezés 35 milliárd, a működtetés évi
20 milliárd forint körüli adóbevételt jelent majd az államkincstárnak.
■ 
Az építés idején 11 ezer munkahely jön létre.
■ 
A komplexum mintegy 1200 munkahelyet teremt: 166 adminisztrációs és üzemeltetési álláshely mellett a játéktermek 673, a vendéglátás és a gasztronómia 377, az egyéb szórakoztatólétesítmények 44 főt alkalmaznak majd.
■ 
Felfutása után az Eurovegas közvetve akár 20 ezer ember megélhetését biztosíthatja a beruházó szerint.
HELYI FELLENDÜLÉS
A Hard Rock kávézó mellett épülő steakhouse, bajor söröző és ezerfős diszkó nem biztos, hogy elég lesz. Még akkor sem, ha a környező autópályákról, sőt még Pozsonyból is jól látható lesz a Hard Rock Hungary névre keresztelendő, 350 szobát magában foglaló, 83 méter magas szállodatorony. (A beruházás részle-
teit lásd külön is.)

A koncert- és rendezvényközpont persze néhány bécsi szuperkoncertet elorozhat, és az osztráknál jóval kedvezményesebb játékadó is segíthet, de az első években bizonyosan eurómilliókat emészt fel a projekt felfuttatása is. Szakértők szerint így a megtérülés biztosan jóval több lehet, mint 10 év. Csakhogy ilyen hosszú távra a bankok – mint az építkezés kezdetének kitolódásából is következtethető – nem igazán mernek gondolkodni. Ki meri megmondani ma, hogy egy ilyen gigászi projekt ingatlanjai 5-10 év múlva mennyit érhetnek? Az Eurovegas a teljesen ismeretlen gazdasági környezetben vagy profitgyárként üzemelő európai Las Vegassá válik, vagy a hatalmas épületek pár év múlva csak egy sikertelen próbálkozás mementói lesznek.

Bezenyén természetesen drukkolnak a sikernek. Nemcsak azért, mert a falu határában lévő óriási, 160 hektáros településrész mégsem önállósul, így tetemes adóbevétel maradhat helyben, hanem a közvetlenül és közvetve tíz-
ezres nagyságrendben létrejövő munkahelyek miatt is. Az építkezés idején összesen 11 ezer főnek adnának munkát, ez a magasépítési ágazat nagyon mély válságában akár fordulópontot, legalábbis egy-két könnyebb évet jelenthet Nyugat-Magyarországon.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200