brusszel


A fuvarozók külön sorba írnák az e-útdíjat a számlán

Figyelő Online
2012.11.22  12:04   
mail
nyomtatás
A fuvarozók szeretnék, ha megbízóik látnák, hogy a jövő nyártól bevezetendő elektronikus útdíj miatt növekszik a fuvardíj, ezért külön sorban szerepeltetnék ezt a tételt a számláikban - mondta Vereczky Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke, a második Magyar Fuvarozói Fórumon csütörtökön Budapesten.

Ettől az adminisztratív változástól nem zárkózott el Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, aki előadásában ismertette az elektronikus útdíjakat is. A kilométerenkénti tétel 16,70-től 85,34 forintig terjed, az út jellegétől és a jármű nagyságától függően. A személyautók és a buszok e-matricásak maradnak, a személyautók e-matricájának ára nem változik - tette hozzá az államtitkár.

Vereczky Zoltán kitért arra is, hogy a teherfuvarozók évi 7,3 milliárd, míg a személyfuvarozók 2,4 milliárd forintot igényelnek vissza a gázolaj jövedéki adójából. Miután ezt a kormány lehetővé tette, 20 milliárd forinttal nőtt a költségvetés - gázolajból származó - jövedékiadó-bevétele. Az elnök szerint eldöntendő az e-útdíj bevezetéséig az is, hogy ez a teher szolgáltatás vagy pedig adó. Ha szolgáltatás, akkor áfa-köteles, és jár érte ellenszolgáltatás is, viszont ha adó, akkor nem áfás, és ellenszolgáltatása sincs. Végül az útdíj megfizetésére olyan olcsó forgóeszköz hitelt kért a kormánytól Vereczky Zoltán, amely alkalmas arra, hogy a fuvarozók átvészeljék az útdíjfizetés és a fuvardíj beérkezése közti időt.

Völner Pál erre a Széchenyi kártyához hasonló megoldást tartott megvalósíthatónak. Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a 24 Volán társaságból 7 lesz, ezek 100 milliárd forint MFB-hitelhez jutnak a járműparkjuk korszerűsítésére. Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a közlekedésbiztonságról tartott előadást a fórumon. Kiemelte, hogy 50 milliárd forint áll rendelkezésre olyan fejlesztésekhez, amelyek csökkentik az utakon, valamint az utak és a vasutak kereszteződéseiben a balesetveszélyt. Ebből már 39 milliárd forint elkelt.

Wáberer György, a Waberers Holding Zrt. vezérigazgatója a fuvarozói piacot elemezve úgy vélte, hogy a válság után azért nőtt a magyar fuvarozók teljesítménye, mivel harmadik országok piacain tevékenykedtek. Hosszabb távlatban a kelet-európai fuvarozók veszik át a szállítást a régi uniós tagállamok cégeitől - mondta a vezérigazgató.


Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.