brusszel


A leminősítés után elhúz egy fapados - Ez történt a héten

Figyelő Online
2012.11.25  08:00   
mail
nyomtatás
A héten ismét csak beszéltek az IMF-megállapodásról, Varga Mihály ezúttal azt mondta, decemberben lehet új fejlemény. A csütörtökön a Ryanair bejelentette, januártól 40 százalékkal csökkenti budapesti járatait, miután a Budapest Airport nem csökkentette díjait a kért szintre. A Bank of America-Merrill Lync pedig elkerülendő piacnak nevezte Magyarországot. Elemzők szerint kedden újra kamatot vág az MNB. Az EU-csúcs kudarcba fulladt, az S&P pedig leminősítette Magyarországot.
Félig elhúz egy fapados
A Ryanair 40 százalékkal csökkenti budapesti járatait január 10-től, mivel a Budapest Airport nem csökkentette díjait a kért szintre - jelentette be Michael O'Leary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója. Az intézkedéssel 10 útvonal szűnik meg, és 800 ezerrel csökken az utasok száma. A tervek szerint megszüntetik a badeni, a birminghami, a bolognai, a düsseldorfi, a krakkói, a lübecki, a malagai, a müncheni, az oslói és a szaloniki járatot. Az intézkedéssel 10 útvonal szűnik meg, és 800 ezerrel csökken az utasok száma. Jelezte: számításaik szerint a repülőtér 800 dolgozót kényszerül elbocsátani azzal, hogy a Ryanair 800 ezer fővel, 1,2 millióra csökkenti az utasok számát. A Budapesten állomásozó Ryanair gépek száma 5-ről 3-ra csökken. Az útvonalaik száma 30-ról 20-ra mérséklődik, és a heti járatok száma 280-ról esik 170-re. A járatok 20 útvonalon ritkábban járnak majd.

Kissé nőtt a benzinár
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. A héten az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 407-408 forintra nő, míg a gázolajé 424-425 forint marad.

Matolcsy tollat ragadott
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter levélben tájékoztatta Olli Rehnt, az Európai Bizottság alelnökét és pénzügyi biztosát pénteken a kormány által elfogadott újabb, 90 milliárd forintos költségvetési kiigazítási csomagról. Matolcsy György a levélben úgy fogalmaz: a kormány úgy értékeli, hogy az Európai Bizottság által közzétett, Magyarországra vonatkozó őszi előrejelzés fontos lépés a kormány azon célja felé, hogy a bizottság 2013 első felében megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást. A miniszter az október 19-i, szintén Olli Rehnnek írt levelében írtakra emlékeztet: "a kormány a 2013. évre vonatkozóan teljes mértékben elkötelezett annak a pótlólagos bevételnek az előteremtése iránt, amivel ellensúlyozni lehet azt a költségvetési hiányt, amit a bizottság őszi előrejelzésében kimutat".A nemzetgazdasági miniszter levelében felsorolja a kormány által pénteken részletezett intézkedéseket, így a banki különadó véglegesítését, az energiaellátók jövedelemadó-kulcsának megemelését, a közműadó kiterjesztését, illetve a szerencsejáték-ágazatot érintő változásokat.. Matolcsy György levelében bizakodásának ad hangot, miszerint az Európai Bizottság alelnöke ezeket a döntéseket újabb megerősítésként értékeli, hogy a kormány kész mindent megtenni a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés érdekében.

WSJ-ben üzent az IMF
A Magyarország által az elmúlt hetekben bejelentett több gazdasági intézkedés nem fenntartható jellegű, és nem segíti a növekedést - tartalmazza a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Wall Street Journal című lapnak hétfőn emailben küldött közleménye. A lap azt követően kereste meg a valutaalapot, hogy a magyar kormány néhány héten belül a harmadik megszorító csomagját ismertette - közölte a Dow Jones. Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti irodájának vezetője közölte: "mint korábban kifejtettük, a költségvetési kiigazításhoz jobban kiegyensúlyozott konszolidációra van szükség, az ad-hoc intézkedések helyett". A közlemény szerint a magyar kormánynak kiegyensúlyozottabb intézkedéseket kell bevezetnie, amelyek "fenntartható módon csökkentik a költségvetési hiányt, és szerkezeti reformokkal kombinálva a gazdaság egészére kiterjedő növekedést tesznek lehetővé".

Varga: decemberben valami lesz
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió meg fogja várni a 2013. évi költségvetés elfogadását, s ezt követően, decemberben lehet újabb fejlemény a jelenlegi tárgyalási szakaszban - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. A magyar tárgyalódelegáció vezetője egyben elmondta: kicsi a valószínűsége annak, hogy az idén hitelmegállapodás szülessen. Mint mondta, az, hogy 2013-ban "hogyan alakul a helyzet", az nemcsak a magyar kormány gazdaságpolitikai intézkedéseitől függ, hanem attól is, hogy az euróövezetben milyen döntések születnek, milyen helyzet fog kialakulni.

Nőttek a bruttó bérek
Az idei év első kilenc hónapjában a bruttó átlagkeresetek 4,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első kilenc hónapban 219 690 forint volt a bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban.

Sanader-per: a Mol szerint tárgyi tévedések vannak
Visszautasítja a Mol Nyrt. a Sanader-ítéletben elhangzottakat, és közölte, soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat. A magyar olajipari cég közleményében arra reagált, hogy kedden összesen tíz év börtönbüntetésre ítélte a zágrábi megyei bíróság első fokon Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, részben hivatali visszaélés és vesztegetés bűntettének elkövetése miatt. Az ítélet szerint Sanader 1994-1995-ben, még külügyminiszter-helyettesként mintegy félmillió euró jutalékot fogadott el a Hypo Alpe Adria banktól azért, hogy Horvátország az osztrák pénzintézettől vegyen fel kölcsönt csaknem 10 millió euró értékben, illetve lehetővé tette a bank terjeszkedését Horvátországban. A másik vádpont szerint Sanader a magyar Mol olajipari társaságtól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett, a veszteséges gázüzletág kivételével. A Hypo-ügyben 3 év hat hónap, az INA-Mol ügyben hét év hat hónap börtönbüntetést szabott ki a bíróság, illetve a jogtalanul szerzett pénz elkobzását is kimondta.

Magyarország elkerülendő piac
Az elmúlt napok gazdasági intézkedéseire és az IMF-fel megkötött megállapodás hiányára hivatkozva elkerülendőnek és kockázatosnak nevezte Magyarországot a befektetők számára a Bank of America-Merrill Lynch elemzése. A szakértők rámutattak, hogy az elmúlt napokban a magyar adópolitikában arra irányuló intézkedések történtek, hogy intézményesítsék, és állandósítsák az energetikai vállalatokra, a Molra valamint a bankokra kivetett, egyszerinek mondott adót. Felhívták a figyelmet arra a másik kedvezőtlen fejleményre is, hogy a Richter Gedeon kikerült a Morgan Stanley Capital International (MSCI) feltörekvő piaci indexéről. Az elemzés szerint a Magyarországra vonatkozó - így a forint árfolyamán mérhető - értékelésekben még mindig nagyobb súllyal esik latba az IMF-fel megkötendő, bizonytalan kilátású megállapodás, mint az ország rendkívüli gazdasági sebezhetősége. A szerzők úgy ítélik meg, hogy mivel az EU gyengélkedik és könnyű elképzelni, hogy Magyarország a 2014-es választásokig küszködni fog a növekedéssel - írta értékelésében a Merrill Lynch.


Újabb kamatvágás várható kedden
A Buda-Cash Brókerház elemzői szerint jövő kedden várhatóan ismét 25 bázisponttal csökkenti a monetáris tanács a jegybanki alapkamatot. Tóth Gergely, a brókerház elemzője szerint gyengék a magyar gazdaság növekedési kilátásai, a magyar kormánynak növekedésösztönző lépéseket kellene megvalósítania.Kiemelte: a nemzetgazdasági miniszter legutóbb bejelentett fiskális kiigazító csomagjának elemei "megölik" a növekedés lehetőségét.

Kudarc az EU-csúcson

Megállapodás nélkül ért véget pénteken Brüsszelben az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről tartott EU-csúcstalálkozó. Mint a nyilatkozatokból kiderült, nem sikerült áthidalni azt a szakadékot, amely a kiadások drasztikus visszanyesését hajlíthatatlanul követelő britek és az ennél kompromisszumkészebb tagországok között keletkezett. Az állam-, illetve kormányfők tanácskozása csütörtök késő este kezdődött. Herman Van Rompuy - a tagállami vezetők testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke - előzőleg egész nap tárgyalt külön-külön az egyes csúcsvezetőkkel. Ezek alapján éjszakára újabb javaslatokat terjesztett elő, amelyeket aztán a tagállamok a péntek délben újrakezdődött plenáris tanácskozáson véleményeztek, és végül arra jutottak, hogy nem sikerült a szükséges mértékben közelíteni az álláspontokat.
Orbán Viktor szerint az hogy nem jött létre megállapodás ez előnyösebb Magyarországnak, mintha elfogadták volna az Európai Tanács (ET) elnökének javaslatát. A kormányfő hozzátette: jó reményekkel várja a tárgyalások folytatását. A miniszterelnök az azt firtató kérdésre, hogy mely országok miatt nem jött létre a megállapodás, úgy felelt, hogy a tárgyalás részleteinek ismertetésére senki sem hatalmazta fel, "az ember nem piszkít arra az asztalra, ahonnan eszik".
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.