brusszel


A bankok lazára veszik a kapcsolatot a kormánnyal

Figyelő Online
2012.11.22  15:23   
mail
nyomtatás
Eseti szinten lehet együttműködés a bankok és a kormány között, a tavaly decemberihez hasonló átfogó megállapodásról aligha lehet szó - mondta Gyuris Dániel, a Bankszövetség megbízott elnöke a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
Gyuris Dániel azt követően vette át ideiglenesen a Bankszövetség elnöki pozícióját, hogy Patai Mihály november 13-án lemondott tisztségéről. A korábbi elnök azután döntött így, hogy az Országgyűlés megszavazta azokat az intézkedéseket, amelyek a bankokkal kötött, 2011. decemberi megállapodásban rögzítetteken túl rónak terhet a pénzintézeti szektorra. Az ügyvivő elnök az interjúban leszögezte: a magyarországi bankok továbbra is keresik az együttműködés lehetőségét a kormánnyal. A bankok igyekeznek csökkenteni kockázati kitettségüket és hitelezni a fizetőképes vállalkozásokat.

Gyuris Dániel elmondta: "amint már nem az államháztartási hiány féken tartása, hanem a növekedés lesz a kormány első számú célkitűzése, az másfajta magatartást követel majd a bankokkal szemben is". Az origo.hu hírportálon szintén csütörtökön megjelent interjúban Gyuris Dániel kitért arra is, hogy a magyarországi bankadó az uniós átlag tízszerese, ami akkora teher, amely mellett a bankszektornak nagyon nehéz támogatnia a gazdaságpolitika célkitűzéseit, a gazdasági növekedést. A bankok úgy látják, hogy eljárási vita van az unió és a kormány között. A bankok is azt szeretnék, ha minél több uniós forrást kapna Magyarország, mert szinte ez az egyetlen növekedési forrása a gazdaságnak.

Ám hozzátette: legalább annyira fontos volna, hogy a bankszektor is megfelelő mozgásteret kapjon a gazdaságban. "Ahhoz, hogy több hitelt adhassunk, az anyabankok tőkeemelései révén megvan a megfelelő alap, erre készen is áll a bankszektor, de ez a hatalmas bankadó nyilván nem segíti a pozitív hozzáállást" - mondta. A banki szakember a Reutersnek úgy fogalmazott: a kormányzati megszorítási politika már a végéhez közelít, hiszen a kiadáscsökkentések a legtöbb vélemény szerint biztosítják, hogy Magyarország teljesítse a feltételeket és mentesüljön az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásától. "A legtöbben úgy látják, hogy a hiány kezelése már készen van" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy "a növekedés a legfontosabb, és legkevésbé fájdalmas módja annak, hogy ez a hiányszint hosszú távon is fenntartható maradjon".

Gyuris Dániel elmondta: "mi úgy hisszük, hogy a kormány - a magasabb bankadó ellenére - meg fogja találni annak módját, hogy együttműködjön a bankokkal". Ennek egyik módja az lenne, ha a bankadóból le lehetne vonni bármilyen banki tevékenységben bekövetkező, mérhető növekedést - tette hozzá. A szakember elmondása szerint a bankok különösen keresik az export-előfinanszírozási, a mezőgazdasági finanszírozási vagy garanciaprogramokban való részvétel, illetve az EU-s projektet társfinanszírozásának lehetőségét. A Bankszövetség ideiglenes elnöke hangsúlyozta: elsődleges fontosságú, hogy Magyarország az utolsó fillérig felhasználja az Európai Uniótól kapott forrásokat. "Senki sem engedheti meg azt a luxust, hogy nem használja fel a csökkentett részesedést, miután véglegesítették az uniós költségvetést" - fogalmazott.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200