brusszel


Bevált az egereknél az újfajta autizmuskezelés

Figyelő Online
2012.11.23  13:59   
mail
nyomtatás
Kulcsfontosságú kapcsolatot sikerült azonosítani a fehérjeszintézis és az autizmus között, ami új terápiás útvonalakat nyithat - állítják kanadai kutatók állatkísérleteik alapján, amelyek során egerekben sikerült visszafordítaniuk az autizmusszerű viselkedést.
A Nature tudományos magazinban ismertetett egérkísérleteikben azt állapították meg a McGill Egyetem és a Montreali Egyetem kutatói, hogy bizonyos idegi fehérjék, az úgynevezett neuroliginek túlzott szintézise az autizmushoz hasonló viselkedést okoz a rágcsálóknál. A kutatás második felében felnőtt egereknél sikerült visszaszorítaniuk az autizmusszerű viselkedés tüneteit olyan vegyületek adagolásával, amelyek szelektíven gátolják e fehérjék egyes típusainak szintézisét.


A fehérjeszintézis folyamatában a sejtek a DNS-ben kódolt információ alapján legyártják az egyes fehérjéket. Mint Nahum Sonenberg kutatásvezető elmondta, laboratóriumuk eredetileg a rák kialakulásában szerepet játszó fehérjék szintézisét vizsgálta olyan egérmodellen, amelyben működésképtelenné tettek egy fehérjeszintézist kontrolláló kulcsgént. Kiderült, hogy ezekben az egerekben megemelkedett a neuroligin fehérjék termelődése, az állatok pedig autizmusszerű viselkedést mutattak.

A neuroligin fehérjék azért fontosak, mert hidat képeznek az idegsejtek szinapszisai között, így teszik lehetővé, hogy az információ eljusson az egyik sejttől a másikig. A neuroligin fehérjék egyik típusa ingerli, a másik gátolja az idegsejteket, egészséges emberben a két típus egyensúlyban van. Az ingerlő és gátló fehérjék termelődésének egyensúlya az autistáknál azonban felborul. A mostani kutatási eredmény reményt kínál arra, hogy a fehérjeváltozatok termelődését szelektíven befolyásolják. A kutatók rákkezelésekre kifejlesztett vegyületekkel elérték, hogy az egerekben csökkent a neuroligin fehérje egyik típusának termelődése, aminek hatására viselkedésük autisztikus vonásai is visszaszorultak.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200