brusszel


Zárásra pluszba lendült a BUX

Figyelő Online
2012.11.23  17:11   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,77 pontos, 0,69 százalékos emelkedéssel, 17 869,58 ponton zárt pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,77 pontos, 0,69 százalékos emelkedéssel, 17 869,58 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a két gyógyszerpapír vesztett értékéből az előző napi záráshoz képest. A pozitív nemzetközi hangulat a kezdeti mínuszból pozitívba húzta a BUX-ot - így jellemezték a BÉT pénteki kereskedését az MTI által megkérdezett elemzők. A Mol emelkedését a társaság jogi igazgatójának a nyilatkozata magyarázza - mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Az uniós csatlakozás miatt a INA-ban 25 százalékra kell csökkenteni az állam tulajdoni hányadát, ez pedig azzal jár, hogy a jelenleginél kisebb beleszólása lesz az államnak a társaság ügyeibe. Így jobban jár, ha a Mol kerül többségi tulajdonba, és megmaradnak az állam mai jogai. Miután az MSCI úgy döntött, hogy a Richter papír alacsony likviditása miatt kiveszi indexeiből a magyar gyógyszeripari vállalatot, több alap eladja a részvényeit. Az áresés ennek tudható be az elemző szerint.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője is a pozitív nemzetközi hangulatra hivatkozott. A német export-import adatok fél százalékponttal lettek jobbak a vártnál. Az USA-ban rövidített kereskedés volt pénteken - a hálaadást követő napon - így a BÉT forgalma kifejezetten jónak mondható. A Richter esését ő is az MSCI döntésének tudta be.

A Mol 170 forinttal, 0,99 százalékkal 17 295 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 60 forinttal, 1,55 százalékkal 3930 forintra nőtt, forgalma 7,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 399 forintra emelkedett, forgalma 192,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 250 forinttal, 0,68 százalékkal 36 700 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 39,1 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,88 százalékkal 16 900 forintra esett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.033,86 ponton zárt pénteken, ez 8,41 pontos, 0,81 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.


Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200