brusszel


Erősen zártak az európai tőzsdék

Figyelő Online
2012.11.23  17:44   
mail
nyomtatás
Zárásra növelték mérsékelt kezdeti nyereségeiket a főbb európai tőzsdeindexek pénteken.

A frankfurti Xetra DAX index 64,14 ponttal, 0,89 százalékkal 7309,13 pontra, a londoni FTSE-100 index 28,11 ponttal, 0,49 százalékkal 5819,14 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 29,58 ponttal, 0,85 százalékkal 3527,80 pontra emelkedett. Az európai tőzsdék a hét minden napját nyereséggel zárták, és az idén a legnagyobb egy heti nyereségüket érték el. A vezető európai vállalati részvényeket felölelő FTSEurofirst 300 index a hetet négy százalék emelkedéssel fejezte be.

A londoni index november eleje óta első alkalommal végzett az 5800 pontos határ felett, amelynek áttörése ebben a hónapban már két alkalommal is meghiúsult. Pénteken a várt csökkenés helyett emelkedő novemberi német üzleti hangulatindex adott lökést az európai befektetői hangulatnak, de az emelkedéshez nagyban hozzájárult az is, hogy javultak a kilátások a görög segélycsomag elmaradt részleteinek átutalására. Az árfolyamok a pozitív amerikai tőzsdei fejlemények láttán tovább erősödtek.

Varsóban a WIG20 index 1,01 százalékkal 2398,39 pontra erősödött, a Mol részvényének árfolyama pedig 3,50 zlotyval, 1,38 százalékkal 250,20 zlotyra csökkent. Az európai tőzsdék zárásakor az olaj határidős jegyzése az előző napi New York-i záráshoz képest nyereséget mutatott. Az amerikai WTI nyersolajat a legközelebbi teljesítési határidőre hordónként 88,09 dolláron, 71 centtel, 0,81 százalékkal, a Brent nyersolajat pedig hordónként 110,94 dolláron, 39 centtel, 0,35 százalékkal magasabban jegyezték.

A tőzsdei hosszt követve arany ára is emelkedett, és pénteken több mint egy havi csúcsot ért el: a határidős jegyzés legközelebbi teljesítésre unciánként 20,85 dollárral, 1,21 százalékkal 1749,05 dollárra, a spot ár pedig unciánként 19,10 dollárral, 1,10 százalékkal 1749,10 dollárra.


Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200