brusszel


Önti a pénzt Kínába a Shell

Figyelő Online
2012.11.25  08:23   
mail
nyomtatás
Évente akár egymilliárd dollárt is fektethet kínai gázprojektjeibe a Royal Dutch Shell olajipari óriás - írja a China Daily című napilap a vállalat közlésére hivatkozva.
Európa legnagyobb olajvállalata a kínai nyersanyagéhség kielégítésében vállalna a jövőben nagyobb szerepet. A cég jelenleg két gázblokkal van jelen a kelet-ázsiai országban, a Szecsuán tartománybeli Csincsiu és Fosun városok körzetében, a kínai nemzeti olajtársasággal, a CNPC-vel együttműködésben. Csincsiuban a tervezett 21-ből 13 kút már működik, naponta 110 ezer köbméter gázt kitermelve, a további kutak jövő áprilisban nyithatnak meg.

Fosunban év végén vagy jövő év elején kezdődhet a kitermelés, itt egy 15 kútból álló bázis kiépítését tervezi a vállalat. A hosszú távú terveket illetően a Shell elsősorban a palagáz-kitermelésben érdekelt, a becslések szerint ugyanis Kína rendelkezik a világ legnagyobb nem-hagyományos gázkészletével, amely akár 600 milliárd köbmétert is kitehet. Kína földgáz-kitermelése felszálló ágban van. A CNPC helyettes vezetője, Jü Pao-caj egy múlt heti sanghaji konferencián úgy ítélte meg, hogy a földgáz kitermelése az idei 148 milliárd köbméterről az évtized végéig 200 milliárd köbméterre nőhet. Ehhez 20 ezer új kútra, 400-600 milliárd jüan (1 jüan = 35,20 forint) értékű befektetésre lesz szükség.

A pénzügyi és technológiai háttér megteremtéséhez a külföldi befektetőket sem nélkülözheti az ország.Nem a Shell az egyetlen külföldi cég, mely nagyobb szerepet kíván vállalni a kínai energiapiacon: a CNPC legnagyobb hazai versenytársa, a Sinopec 2010-ben a BP-vel, a Chevronnal és az ExxonMobillal is partnerségi szerződést kötött Kujcsou és Szecsuán tartományokban való kitermelésre.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200