brusszel


Kiderült, melyik város lesz az Európa ifjúsági fővárosa 2015-ben

Figyelő Online
2012.11.25  16:39   
mail
nyomtatás
Kolozsvár nyerte el az Európa 2015-ös ifjúsági fővárosa címet - közölte internetes oldalán az Európai Ifjúsági Fórum, amely a szlovéniai Mariborban hozta meg döntését szombaton késő este.
A cím elnyerésére 12 város pályázott, közülük négy jutott be a döntőbe. A verseny utolsó körében Kolozsvár a bulgáriai Várnát, az oroszországi Ivanovót és a litvániai Vilniust győzte le. A Kolozsvár Európa Ifjúsági Főváros 2015 projektet a magyar fiatalok által létrehozott PONT Csoport koordinálja, az előkészítésbe bekapcsolódott a polgármesteri hivatal és több mint harminc ifjúsági szervezet is. A város összesen 97 programmal pályázott. Az ifjúsági főváros címmel négy európai város büszkélkedhet. 2009-ben a hollandiai Rotterdam, 2010-ben az olaszországi Torino, 2011-ben a belgiumi Antwerpen, 2012-ben pedig a portugáliai Braga városa viselte e címet.

A korábbi döntések alapján 2013-ban a szlovéniai Maribor, 2014-ben pedig a görögországi Szaloniki lesz Európa ifjúsági fővárosa. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az MTI-nek elmondta, az ifjúsági főváros cím elnyerése a dicsőségen túl jó felkészülési lehetőséget is kínál a városnak ahhoz, hogy sikerrel pályázza meg a 2021-es kulturális fővárosi címet. Hozzátette, utóbbi pályázatot éppen 2015-ben kell benyújtani, amikor Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa lesz.

Az alpolgármester emlékeztetett: nincsenek elkülönített európai pénzalapok az ifjúsági főváros számára, de a címre való felkészülés folyamatában a város és az itt működő ifjúsági szervezetek mind az országos költségvetésből, mint az Európai Unió alapjaiból nagyobb sikerrel tudnak majd lehívni pénzforrásokat. Megjegyezte, hogy egy ilyen cím elnyerése a vállalkozói szférát is mozgósítja, hiszen a cím mintegy húsz százalékkal növelheti a városba látogató turisták számát.

Horváth Anna úgy vélte, a város magyar közössége okkal lehet büszke arra, hogy a pályázatot a magyar fiatalokból álló PONT Csoport készítette elő. Hozzátette, ez azt vetíti előre hogy a magyar ifjúsági szervezetek és a magyar civil szféra hangsúlyos szerepet kap a programok összeállításában. Kolozsvár lakosságának 15,97 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-ben tartott romániai népszámláláson.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200