brusszel


Infláció alatti minimálbér-emelés lesz?

Figyelő Online
2012.11.26  09:51   
mail
nyomtatás
A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz) azt javasolja majd a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén, hogy a jövő évi minimálbér, 4,3 százalékos növekedéssel, a jelenlegi 93 ezerről 97 ezer forintra emelkedjen - írja a Világgazdaság
A lap hétfői száma szerint a szakképesítéshez kötött garantált bérminimum 110 ezer forint lehetne a szervezet szerint, ami még kétszázalékos emelést sem jelent. Mindkét mérték elmarad a jegybank által várt ötszázalékos jövő évi inflációtól.Antalffy Gábor elnök a Világgazdaságnak elmondta, a szövetség érdekelt abban, hogy növekedjen a vásárlóerő, arra is figyelemmel kellett azonban lenniük, hogy túl nagy bérnövekedést a szektor vállalkozásai már nem tudnának kitermelni, mivel már az idei évre előírt - gazdasági teljesítés nélküli - 15-18 százalékos minimálbér-emelés is megviselte őket.

A cafeteria-juttatások SZÉP kártyával történő finanszírozása eddig a forgalom kiegészítését jelentette a Kisosz tagságát alkotó kereskedelmi és vendéglátó vállalkozásoknak, a cafeteria közterheinek tervezett emelése azonban ennek hatékonyságát is rontani fogja jövőre. Arról nem is beszélve, hogy a kereskedelmi forgalomhoz nincs megfelelő hitelezés, így a hazai mikro- és kisvállalkozói körben a bérfejlesztéshez szükséges források nem állnak rendelkezésre - írja a lap.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.